Szeged és környéke

2019.09.01. 10:55

Bővítették az óvodát Algyőn

Pénteken ünnepélyes keretek közt adták át Algyőn a Szivárvány Óvoda új épületét, amelyet Fazakas Attila plébános szentelt fel. A nyár folyamán újabb konténerrel bővítették az intézményt, ugyanis a gyerekek létszáma már csaknem 250-re ugrott, a meglévő ingatlan azonban ennyi óvodást már nem tudott befogadni.

Munkatársunktól

Másik óvoda nincs a Tisza-parti nagyközségben, ahová a szülők beírathatnák gyermekeiket, mindenki egy helyre jár, ezért volt szükséges elvégezni a bővítést a nevelési év kezdetére.


Az önkormányzat középtávú célja egyébként, hogy új, a jelenlegitől külön álló ingatlant épít az iskola mellett, a Tiszavirág utcai oldalon, viszont erre egyelőre nincs pályázati felhívás, az önkormányzatnak pedig nincs egymilliárd forintja, körülbelül ennyibe kerülne az új épület felhúzása. Folyamatosan figyelik az kiírásokat, hogy támogatást tudjanak igényelni. A bölcsődéjükben sincs már elég férőhely, így a 36 fős épületet is bővíteni kell, most TOP-os kiírásra jelentkeztek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!