Szeged és környéke

2017.11.13. 17:01

Bródy-dalokra írt revü debütál a Pinceszínházban

A Szegedi Pinceszínház első, november 24-i bemutatója a BÁRcsak című zsebrevü, Janik László darabja. A kétszereplős kamaradarab Bródy János dalaival árulkodik arról, mi minden húzódik egy könnyed bárműsor mögött.

Munkatársunktól

– A vizsgaelőadásomon játszottam utoljára ennyire intim szituációban, kétszemélyes darabban – árulta el a Bélát alakító Szrapkó Nándor. – Olyan, mintha most feltehetném a habot és a cseresznyét az eddigi huszonegy évem munkájára.


A BÁRcsak két színészről, Éváról és Béláról szól, akik egy bárban lépnek fel, hogy kiegészítsék a fizetésüket: a szereplők jócskán beleviszik saját tapasztalataikat a játékukba.


– Ha férfi és nő sokat dolgozik együtt, összezárva, elkerülhetetlenül szövődnek köztük érzelmek – magyarázza az Évát játszó Papp Gabriella színésznő. – Megmutatja a darab, mi zajlik az öltözőben, mi látszik ebből a fellépések közben, és mit kezdenek a színészek azokkal az érzelmekkel, amelyek a színpadon születnek köztük, de elvileg nem vihetik haza őket.


A 14 Bródy-dalt élőben éneklik a színészek; Janik László a 80-as évek zenéit a BÁRcsak szerves részévé tette. A kétfelvonásos darab bemutatójára Bródy Jánost is várják.


– Izgatott a történet, a szoros barátság férfi és nő között, akik történetesen színészek, és megosztják egymással a magánéleti problémáikat; egy egész színházi világot lehet ezzel felépíteni – mondta el az író, Janik László. – Eleinte sokféle zenét akartam beépíteni, majd kezembe akadt egy Bródy-album, és megvilágosodtam – mintha ehhez a történethez születtek volna a dalok.


A BÁRcsak pinceszínházi ősbemutatója november 24-én este fél nyolckor lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!