Szeged és környéke

2019.02.25. 09:46

Búcsút intett a karmester a zsombói ˝akadémiának˝ - Barátságért és barackért tudomány - 37. tanévét zárta a népfőiskola

Zsombó - 37 év után, betegsége miatt leköszönt a zsombói Wesselényi Népfőiskola szervezője, Horváth Dezső, lapunk egykori munkatársa. Az ismeretterjesztő társaság most segítséget kér azoktól az egyetemi oktatóktól, akik évek óta járnak oda előadásokat tartani.

Bakos András

A boszorkánypörökről jogtörténész szemmel, a 3D-s nyomtatásról, a szegedi zsidó családok szerepéről és a tetoválásról hallhattak – többek között – előadást a zsombói Wesselényi Népfőiskola hallgatói az ismeretterjesztő közösség 37. tanévében. Történelem, technika, életmód, művészet mellett jó néhány órájuk az egészségről szól. „Mi együtt már műteni is tudnánk" – mondta a szombati tanévzáró ünnepélyen, a zsombói József Attila Közösségi Ház és Könyvtár nagytermében Szalai Antal, a népfőiskola hallgatója. Szervátültetés, a daganatok gyógyításának esélyei, az ízületi protézisek késői szövődményei – mint Antal halkan megjegyezte később, úgy figyeltek, hogy egyik-másik témából később majd biztosan vizsgázniuk is kell.


Az évzáró ünnepély résztvevői – az előadók, nagyrészt a Szegedi Tudományegyetem oktatói, kutatók, valamint a hallgatók, helyi és környékbeli, tanulni vágyó emberek – szép élő zenét és verseket hallhattak, marhapörköltet ettek, a hallgatók által készített borokból, ágyas pálinkákból iddogáltak, ez már hagyomány. Ez az évzáró mégis más volt, mint a korábbiak, mert tudni lehetett: Horváth Dezső író, újságíró, lapunk korábbi munkatársa bejelentette, elköszön a közösségtől, nem tudja vállalni ezután a tanmenet összeállítását. Ősszel rosszul lett, kórházba került, most gyógyul. Erre Szalai Antal is, és Sipos Mihály, az ország biztosan legrégebben hivatalban lévő rektora is kitért a beszédében. Mihály külön köszöntötte a lábadozó Dezsőt, és a szintén súlyos betegségből fölépülő Pancza Istvánt, az egykori országgyűlési képviselőt. Ez a 37 együtt töltött tanév – még ha a törzsgárdából öten vannak is, mert sok új ember jött – olyan mű, amelynek igazi nagyságával azok lehetnek tisztában, akik a részesei voltak – fogalmazott a rektor. Dezső leköszönését tudomásul veszi, de nem tudja, hogyan fogják pótolni. Ezért most arra kérte az előadókat, hogy segítsenek: ajánljanak ők témát, és akár újabb előadót is. A tagság kérésére heti egy alkalomra szűkítik az összejöveteleket, de a találkozók folytatódnak. A barackszedőpikniket – ez az előadók honoráriuma a munkájukért – augusztus 20. előtt tartják meg.

Harminchét tanévet töltöttek együtt eddig a Zsombói Népfőiskola tanárai és diákjai. Horváth Dezső (az asztal szélén ül) leköszönésével új időszak kezdődik. Fotó: Török János

Harminchét tanévet töltöttek együtt eddig a Zsombói Népfőiskola tanárai és diákjai. Horváth Dezső (az asztal szélén ül) leköszönésével új időszak kezdődik. Fotó: Török János

Sipos Mihály lapunknak azt mondta, úgy érzi, ez az ő korosztályuk számára fontos még, a fiatalabbak nem érdeklődnek. Lehet, csak máshogyan tájékozódnak? Mihály szerint ez is igaz, látja a családban, hogy a fiatalok mindent interneten intéznek, ha valamire kíváncsiak, azt is ott nézik meg. Ő egy ismerősével együtt azt vallja, szükség van olyan barátra, akivel komoly dolgokról lehet beszélni, olyanokról is, amelyeket az asszonynak sem mond el az ember.


Nem beszéltek össze, de elköszönő beszédében Dezső is a barátságról beszélt: a tudományt a szélhámossággal nem lehet keresztezni, de a barátsággal igen. Ő pedig a barátait hívta meg a barátaihoz, így ők utóbb egymásnak is barátai lettek a „Zsombói Tudományos Akadémia" égisze alatt. „Köszönöm, hogy közöttetek lehettem. Ne felejtsük el egymást!" – ezzel fejezte be beszédét. Szalai Antal azért emlékeztette őt, hogy általános iskolai osztályuknak – amelyet pedagógusként Dezső ballagtatott 1959- ben – nyáron találkozója lesz, oda őt is várják, ahogy az előadásokra is, hiszen ő volt ennek a társaságnak a karmestere. A zsombóiak virággal és egy szép vázával köszönték meg a munkát, Dezső ezt azzal vette át: – Sajnos, nem adhatom nektek tovább, tele sörrel.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!