Szeged és környéke

2019.05.02. 09:51

Büszkék lesznek az ELI kutatásaira a szegediek

Szeged - Még idén elkezdődik az a két gigaprojekt a szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézetben, amelyeknek keretében a korai rákdiagnosztikai módszertant és a nukleáris hulladékok hatékonyabb kezelését kutatják. Ezekről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt lapunknak keddi szegedi látogatásakor. Emellett szó esett a közelgő európai uniós választásokról, és arról, hogy 90 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a magyar kutatók és vállalkozások.

Hajó Edina

Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével találkozott Szegeden [namelink name="Palkovics László"] innovációs és technológiai miniszter kedd délután. Olyan gazdaságfejlesztési ügyekről tárgyaltak, amelyek részben a magyar kormány támogatásával jöttek létre a Vajdaságban.


– Arról beszéltünk, hogyan tudnánk támogatni a vajdasági felsőoktatást olyan módon, hogy az ott élő magyar és szerb fiatalok otthon maradjanak a diploma megszerzése után is. Továbbá megnézzük, hogyan lehet a szerb kis- és középvállalkozásokat bevonni azokba a technológiai fejlesztési folyamatokba, melyek Magyarországon zajlanak – részletezte a miniszter. Pásztor István megnézte az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézetet is, ahol beszéltek a szerb, szerbiai magyar kutatásfejlesztési együttműködési lehetőségről. Palkovics László miniszter hangsúlyozta, hogy az ELI szívesen fogad Szerbiából érkezett lézerfizikusokat is, de akár látogatócsoportok számára is nyitva van a kapuja. Az ELI-ben az év elején zajlott vezetőváltás kapcsán a miniszter azt mondta, egy fejlődési folyamat zajlik a kutatóintézetben, ilyen máshol is van. – Az ELI az infrastruktúra befejezéséhez érkezik, most a lézerberendezések üzembe helyezése és kezdő kísérletezése folyik. Ezután elkezdi a következő életét a kutatóközpont, vagyis elkezdődik az üzemszerű kutatási tevékenység az intézetben. Az új vezetés ennek az új kihívásnak tesz eleget.

Globális problémákra keresnek választ

De nemcsak az új vezetés, a magyar kormány is felelősséget érez a kutatóközpont iránt, és biztosítani fogja a működését, amíg az ELI-t működtető európai konzorcium létre nem jön.

 

Fontos kutatások kezdődnek az ELI-ben: például a korai rákdiagnosztikát és a nukleáris hulladékok hatékonyabb kezelését segítik elő. Fotó: Török János

Fontos kutatások kezdődnek az ELI-ben: például a korai rákdiagnosztikát és a nukleáris hulladékok hatékonyabb kezelését segítik elő. Fotó: Török János

– Ezt a kormány direkt támogatás formájában teszi, emellett támogatunk olyan projekteket, amelyek ezt az infrastruktúrát igénybe veszik, és befizetik annak használati díját – fogalmazott a miniszter. Mint ismert, a magyar kormány több mint 20 milliárd forintot különített el két fontos kutatásra. Palkovics kiemelte: két olyan projektet támogatnak, amelyek globális problémákra adnak választ, az egyik az atomerőművek nukleáris hulladékának sokkal gyorsabb lebontása, míg a másik egy korai rákdiagnosztikai módszertan.


– Ezeket a kutatásokat még az idén elkezdjük. A nukleáris hulladékos (transzmutációs) projekt kapcsán ebben a pillanatban Magyarországon rendelkezésre áll olyan lézer, amely erre alkalmazható, ez az ELI-ben van. A másik, a Molekuláris Ujjlenyomat Vizsgáló Központ – amely a rákbetegségek korai felismerését, kutatását segíti elő – is elkezdi munkáját még ebben az évben – részletezte. – Mindkét projektnek erős európai támogatottsága is van, én azt gondolom, erre minden szegedi méltán lehet büszke.

90 milliárdos pályázat

A fejlesztési miniszter látogatása előtt Budapesten bejelentette, hogy az év első fél évében 90 milliárd forintos kutatás-fejlesztési és innovációs forrás érhető el az egyéni kutatók, kutatócsoportok, kutatóintézetek és vállalkozások számára. Elmondta, a pályázatot az év második felében is kiírják, reméli, az SZTE mellett szegedi cégek is pályáznak majd. 

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ELI-ALPS kutatóközpontban elmondta, hamarosan elkezdődik az üzemszerű kutatási tevékenység az intézetben. A magyar kormány két gigaprojektet is

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ELI-ALPS kutatóközpontban elmondta, hamarosan elkezdődik az üzemszerű kutatási tevékenység az intézetben. A magyar kormány két gigaprojektet is támogat. Fotó: Frank Yvette

Palkovics László a közelgő európai uniós választásokról is beszélt lapunknak. – Ennek a választásnak a tétje az, hogy bevándorláspárti vezetői lesznek-e az uniónak, vagy olyanok, akik megvédik a keresztény európai kultúránkat. Szegeden és Európa más városaiban is ugyanolyan fontos lesz, hogy támogatjuk-e a migrációs folyamatot vagy sem. Szegeden talán azért hangsúlyosabb, mert pár éve az akkor még kontrollálatlan népvándorlás a várost is érintette.

Kampány és hangnem

– A magyar kormány szerint akinek valóban segítségre van szüksége, az jöhet Magyarországra, azon segíteni fogunk, aki viszont azért változtat helyet, mert úgy gondolja, hogy máshol szeretne élni, azt nem nekünk kell feltétlen befogadnunk – mondta a miniszter. Hozzátette,

 

sokan nem tudják, hogy Magyarország egy ösztöndíjrendszerrel 8000 külföldi hallgató tanulmányait segíti, akik egy része azokból az országokból származik, ahonnan a migráció kiindult. Őket azért támogatják, hogy utána hazamenjenek és otthon kamatoztassák Magyarországon szerzett tudásukat.

A választási kampánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, a pártok működése, szóhasználatuk méltatlan.


– Meglepő volt számomra a „rágcsálózás", ilyet nem mondanak egymásra az emberek, szerintem ez minden határon túlment. Szegeden még érdekesebb a helyzet, ellenzéki önkormányzat van egy olyan városban, amely az ország kiemelkedő városa, ráadásul a „rágcsálózás" pont ehhez a párthoz kapcsolódik – vélekedett Palkovics, aki az MSZP politikusának, Bangóné Borbély Ildikónak szavaira utalt, aki szerint sok a patkány Magyarországon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!