Cél a fájdalommentesség

A fájdalomérzet meghatározott idegrendszeri struktúrák révén keletkezik: az inger a testünkben fájdalomreceptorokat, idegpályákat, gerincvelői és agyi központokat hoz működésbe különféle szinteken, mielőtt eléri az agykérget, ahol a fájdalom tudatosul. Az, hogy végül a betegnek fáj-e egyáltalán valamije, és akkor szúr, ég, esetleg tompán hasogat neki valahol, az ezeknek az idegrendszeri struktúrának az állomásain dől el, valamint függ az inger erősségétől és jellegétől.

– A fájdalom emberi élmény, nagyon sokrétű lehet lelki és testi értelemben egyaránt – magyarázta Kopniczky Zsolt, a szegedi idegsebészeti klinika adjunktusa. Az egyszerű, rövid ideig tartó, külső inger okozta fájdalom – mint a kalapácsütés – hasznos információ az ártalomról, mert reflexszerűen igyekszünk tőle megszabadulni úgy, hogy elrántjuk a kezünket. A tartós, egyszerű módon nem megszüntethető fájdalom, illetve az idegrendszer károsodása viszont bonyolult fájdalomélménnyé alakul. Befolyásolja a viselkedésünket, a hangulati-érzelmi életünket, sőt a gondolkodásunkat is.

A betegek sokszor úgy gondolják, hogy a fájdalom egyfajta sorscsapás.
Illusztráció: MTI
Az idegsebészet egyik ága a kóros idegrendszeri működések befolyásolásával foglalkozik: ez a „funkcionális idegsebészet". Ez Kopniczky Zsolt szakterülete is, ahol azt vizsgálják, hogyan enyhíthető a fájdalom sebészi úton. A fájdalomcsillapító módszerek ugyanis abban különböznek egymástól, hogy a „fájdalomstruktúra" melyik pontján avatkoznak be. Ilyen pontok a „kapcsolóállomások", amelyek a beérkező inger információját szűrik, értékelik, feldolgozzák, továbbküldik. Ezeket már feltérképezték a gerincvelőben, az agytörzsben és a nagyagyi magvakban. Az idegkutatók másik fontos felismerése, hogy a központból kifelé, a perifériára is áramlik információ, amely módosíthatja a fájdalomingert. Ezeknek a „leszállópályáknak" a nagy részét is ismerik már.

– A fájdalom kezelésében elsődlegesen természetesen a nem sebészeti módszerek jönnek számításba. A legalapvetőbb orvosi felelősség a betegek megfelelő gyógyszeres ellátása – hangsúlyozta az idegsebész. A betegek egy része ugyanakkor nem meri a szükséges mennyiségű gyógyszert beszedni, mert fél a rászokástól, így végeredményben nem mérsékli eléggé a fájdalmát. A másik – sebészi – út sokkal több esetben segíthetne krónikus fájdalommal küzdő embertársainkon, mint ahány esetben valóban igénybe veszik. A módszer szélesebb elterjedéséhez alapvető szemléletváltozásra van szükség; a betegek – és részben a gyógyítók – általános nézete az, hogy a fájdalom sorscsapás, véglegesen nem szüntethető meg. Ez nem feltétlenül igaz – a fájdalommentesség az esetek nagy részében valóban elérhető állapot.