Szeged és környéke

2019.02.21. 19:11

Családtörténet a kisszínházban: 4 generáció elevenedik meg a Szegedi Kortárs Balett legújabb produkciójában

A Szegedi Kortárs Balett idei első bemutatóját művészeti vezetőjük, Juronics Tamás koreografálta. A darab Arvo Pärt zeneművére, a Credóra épül, amely a produkció címadója is - a zeneszerző művét betiltották annak idején a Szovjetunióban.

T.A.

[namelink name="Juronics Tamás"] új koreográfiája, a Credo egy család történetét mutatja be, kicsit több mint egy órában. Négy generációt vonultat fel. – A huszadik században sok trauma érte a lelkeket, de ezekről nem illett beszélni. Minden családban sok titok és trauma lappangott. Ezek feltárása pedig nagyon fontos, s ehhez kapcsolódik a hit, valamint annak megerősítése.

Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Az első generációt képviseli Judit és szeretője – Claudia Elvetico és [namelink name="Hegedűs Tamás"] táncolja a párost. Kiegészülnek Wéninger Dalmával, aki a szerető felesége. A következő generáció Judit lánya. Ő Mária, vagyis [namelink name="Takács Zsófia"]. A történetben hozzá kapcsolódik egy német katona, [namelink name="Czár Gergely"] és Mára későbbi férje, [namelink name="Kiss Róbert"]. [namelink name="Szigyártó Szandra"] és [namelink name="Vincze Lotár"] képviseli a harmadik generációt mint Mária lánya, Anna és annak férje. Megszakítva a sort, Annának fia születik: Péter. Őt [namelink name="Aradi Zsolt"] táncolja, feleségét pedig [namelink name="Kovács Enikő"]. A három párka pedig, akik az élet rejtélyes fonalát szövik: [namelink name="Bocsi Petra"], [namelink name="Nier Janka"] és [namelink name="Bacsó Gabriella"].


A koreográfus azt is elárulta, hogy a Credo egy hosszú távú folyamat eredménye, egy benne élő gondolathalmaz kicsúcsosodása. Az alkotás folyamatában megtalált dolgokból és a magánéletéből táplálkozva kreálta, hiszen számos dolog történt vele az utóbbi évek során. Hatással volt rá nagyszülei elvesztése, s kislánya születése is. A darab fontos momentumai közé tartozik ezek nyomán a halál és a születés is, a fogantatással és istenkereséssel egyetemben. A produkció erős képi világgal dolgozik, mégis egyszerű. Egy lakáson belül zajlanak az események. A négy idősíkon játszódó történet mozaikként rakódik össze a pepita padló felett. Az észt zeneszerző Credo című, 16 perces, disszonancia és lárma uralta művére épült az előadás. A táncosok jelmezeit Bianca Imelda Jeremias tervezte, azok is változnak, akárcsak a generáció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!