Szeged és környéke

2008.01.25. 21:31

Csengelén tartanak L. Jánostól

Csengele - A magyar kriminalisztika történetében legtöbb áldozatot követelő és legkegyetlenebb módon végrehajtott bűncselekményét harmadmagával elkövető két férfi húsz évvel a történtek után sem akar nyilatkozni. A túlélők és akik segítettek az áldozatoknak azonban beszéltek.

Oláh Zoltán

A magyar kriminalisztika történetében legtöbb áldozatot követelő és legkegyetlenebb módon végrehajtott bűncselekményét harmadmagával elkövető két férfi húsz évvel a történtek után sem akar nyilatkozni lapunknak. A túlélők és akik segítettek az égő házból fáklyaként kirohanó áldozatoknak azonban beszéltek. Elmondták, olykor még ma is sokkolják őket az emlékek.

– 11 éves voltam, édesanyám és a testvérem meghalt, engem, mint később elmondták, súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak a szegedi bőrklinikára. Sem akkor, sem most, ennyi idő elteltével nem emlékszem részletekre. Sokkot kaptam. Talán ez a szerencsém. Csak arra emlékszem, hogy amikor felriadtam, égett a tanya, körülöttem minden lángolt. Még azt sem tudom, hogyan jutottam ki a házból, hogy kerültem a többiekkel együtt Olajosék tanyájára, ahonnan a mentők elvittek – beszél a húsz éve történt borzalomról Csányi Bernadett.

Senki nem akar annak a közel húsz éve felgyújtott tanyának a helyére költözni – mondja a közelben élő Kormányos Imre, Kurucz József és Kurucz Attila. Fotó: Frank Yvette
Három túlélő

Csengelén 1988. augusztus 15-én hajnalban a csengelei H. T. Imre, a csongrádi L. János és H. T. Imre fia, az akkor 15 éves H. T. László az ajtókon és az ablakokon Molotov-koktélokat bedobálva felgyújtotta a Forgótanyát. Az épületben 11-en aludtak, nők, köztük egy ikreivel terhes asszony, férfiak, gyerekek, és egy csecsemő. A házból kilencen kimenekültek, de a kegyetlen bűncselekményt végül csak hárman élték túl. Az eszelős tervet kiagyaló H. T. Imre így állt bosszút volt élettársán, Cs. L. Csabánén, aki előző évben elhagyta. A férfi a tanya felgyújtása után egy fejlövéssel magával is végzett.

A Forgótanya ma is olyan, mint húsz éve, a bűncselekmény után. Néhány fal még áll, itt-ott égett rongyok, megperzselt fém- és fadarabok utalnak a tűz pusztítására. A közelben lakó és bennünket elkísérő Kormányos Imre, Kurucz József és Kurucz Attila azt mondja, senki nem akar itt lakni. Kormányos Imre megmutatja, hol volt az egyik, hol a másik szoba, valamint a konyha és a kamra, még azt is tudja, ki hol aludt.

Kormányos Imrét tanúként is kihallgatták: máig őrzi Horváth Dezső riportját, amely a Szögedi kincses kalendáriumban jelent meg.
Fotó: Frank Yvette

A három túlélő közül ketten még mindig Csengelén laknak. Bernadett, vagy ahogy a faluban emlegetik, Detti, elköltözött. Erről a fiatal nő azt mondja, nem azért, mert az emlékek nyomasztották, a sorsa alakult így. Évente megfordul egykori lakóhelyén, meglátogatja azokat, akik vele együtt megmenekültek, és beszélget azokkal, akik segítettek nekik. Néha a helyszínre is elmegy, letesz egy csokor virágot és emlékezik...

Egy tettes kiszabadul

L. János nemsoká kiszabadul. A férfit halálra ítélték, de megmenekült az akasztófától, a másodfokú ítélet előtt ugyanis eltörölték a halálbüntetést. L.-t néhány hete a szegedi Csillag börtönből a fővárosba szállították, onnan üzente, hogy nem kíván nyilatkozni. Az időközben nevet változtató, a börtönből kiszabadulva Csengelére visszatérő H. T. László ugyancsak elzárkózott.

Az épületből sértetlenül tudott kimenekülni az akkor 18 éves Tarjányi István és 15 éves Kormányos Zoltán.

– Akinek csak tudtam, segítettem! Higgye el, szörnyű volt hallani a sikolyokat és érezni az égett hús szagát. Ennél szörnyűbbet elképzelni sem lehet – mondja a férfi, aki Dettitől eltérően máig nem tudta feldolgozni a majd húsz éve történt borzalmat.

A gyilkos férfi - bűntársához hasonlóan - a falutól és a bűncselekmény helyszínétől alig pár száz méterre, egy romos tanyán akar letelepedni. Fotó: Frank Yvette
Kormányos Zoltán kérte, ne faggassuk, így is rendszeresen felvillannak azok a rettenetes képek, amiket jobb lenne elfelejtenie, de nem tudja, ma is gyötrik.

Kísértő emlékek

Azoknak, akiknek sikerült kimenekülni az épületből, a Forgótanyától mintegy kétszáz méterre lévő Olajostanyához futottak. Égett a ruhájuk, jajveszékeltek, sikoltoztak.

– Megpróbáltunk segíteni, eloltottuk a lángoló ruhákat, majd ahová tudtuk, lefektettük őket és vártuk a mentőket. Kormányos Zoli egy másik tanyán keresett menedéket, a többiek hozzánk jöttek. Aki vizet kért, vizet kapott, aki vizes ruhát kért, vizes ruhát kapott. És volt, aki azt kérte, üssük agyon, mert nem bírja elviselni a fájdalmat, de ezt nem teljesítettük – eleveníti fel emléket Olajos Ferencné, aki a könnyeit törölgetve azt mondja, nagyon sajnálja, hogy a hozzájuk menekülők közül csak Dettike élte túl a történteket.

Félelemmel teli várakozás

Csengelén sokan tartanak L. János kiszabadulásától. Bár mindenki emlékszik a kilenc áldozatot követelő bűncselekményre, nem szívesen beszélnek róla. Pedig a többség már azt is tudja, hogy a gyilkos férfi – a bűntársához hasonlóan – a falutól, sőt a bűncselekmény helyszínétől alig pár száz méterre, melyik tanyán akar letelepedni. Az utcán szinte kivétel nélkül mindenki azt mondta, azért félnek, mert L. János 17(!) éve a Zsaru magazinnak adott interjújában kijelentette: kiszabadulása után visszatér és mindenkivel leszámol.

Címkék#Csengele

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!