Szeged és környéke

2016.03.09. 13:30

Csiki-csuki a Vadaspark lakóparkban: elviszik, majd visszaviszik az útzárat

Szeged - Pénteken elvitték, vasárnap visszatették, kedden újra eltávolították az útzárat a Vadaspark lakópark játszótere mellől. Ismét fellángolt az átmenő út lezárása körüli vita.

Dombai Tünde

Három éve történt


Három éve [namelink name="Nógrádi Tibor"] azt nyilatkozta, hogy a terület tulajdonosát, a Real Hungary Nyrt.-t is tájékoztatta levélben az útlezárásról. A cég képviselője megkeresésünkre elmondta, nem értik a dolgot, mert az érintett területek nem hozzájuk, hanem a városhoz tartoznak. A polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodája viszont azt közölte, hogy az út – mivel az építtető nem kérte a forgalomba helyezését, magántulajdonnak számít (2013. június 27.: Nógrádi Tibor lezárta a Hiúz utcát).

– Életveszélyes a Vadaspark lakópark játszótere, ha a Panda tér mellett zúg át az átmenő forgalom a Szabadkai út és a bevásárlóközpont között. Márpedig itt rengeteg gyerek lakik – mondta egy közelben lakó anyuka, aki nem vállalta a nevét. – Három éve, sok vita és egyeztetés után egy lakossági fórumon döntöttek úgy a lakóparkban élő családok, hogy lezáratjuk a tér mellett a Hiúz utcát és folytatását, a Teve utcát.


– Úgy tudtuk, hogy az akkori önkormányzati képviselőnk, Nógrádi Tibor (Fidesz–L.É.T.) hivatalossá is tette, hogy zsákutca: táblák és virágládák állják útját az autósoknak. Ennek köszönhetően elcsendesedett a környék, megnyugodtak a kedélyek. Pár napja vettük észre, hogy a megkérdezésünk nélkül eltűntek az útzárak. Újra fellángoltak a viták – fogalmazott az anyuka.


Ő a lezárást pártolja, mert hiába jelzi tiltó tábla a lakópark bejáratánál, hogy csak célforgalom hajthat be, láttak a minap lovas kocsit, sőt áruszállító teherautót is átrobogni. Tegnap ottjártunkkor a szülők és gyerekek csatárlánccal állták útját az átmenő forgalomnak. Az agresszív járművezetők viszont nem kerültek, hanem inkább majdnem nekik hajtottak. A szülők kénytelenek voltak meghátrálni. A megoldást keresik. Beleegyeznének abba is, ha másutt zárnák le az utat, vagy legalább fekvőrendőrökkel és lakóövezet táblával csillapítanák a forgalmat.

 

A szülők és gyerekek csatárlánccal állták útját tegnap az átmenő forgalomnak. A gépkocsivezetők annyira agresszívak voltak, hogy a családok feladták a küzdelmet. Fotó: Karnok Csaba

A szülők és gyerekek csatárlánccal állták útját tegnap az átmenő forgalomnak. A gépkocsivezetők annyira agresszívak voltak, hogy a családok feladták a küzdelmet. Fotó: Karnok Csaba

[namelink name="Puskás Krisztina"] ellenzi a lezárást. A Hópárduc utcában lakó anyuka szerint nincs akkora forgalom, ami indokolná ezt a drasztikus beavatkozást. Szerinte inkább a 30-as sebességkorlátozást kellene betartatni, mert lakóövezetről van szó. Ezt fekvőrendőrrel vagy egyirányúsítással érné el.

 

Tud ilyen faramuci helyzetről?


Ha Ön is hasonló képtelen helyzetbe került, kérjük, mesélje el! Mutassa meg! Dombai Tünde újságírót a 06-30/830-6459-es telefonon vagy a [email protected] e-mail-címen éri el.

Az útzár és felnyitása nap mint nap változik a Panda térnél. Hétfőn ott volt a kuka és a kövek, kedden már megint szabad volt az út. – A három éve letett virágtartókat a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. műszaki és kertészeti felújításra használja, mert azok a cég tulajdonát képezik. A későbbi döntés fényében a társaság kész visszahelyezni – tájékoztatott Pálfi Viktor közterület-fenntartási divízióvezető. Döntés a péntek este 6 órakor a helyszínen kezdődő lakógyűlésen születhet, amit a közösség hív össze.


Erre [namelink name="Kardos Irén"] (DK), a körzet jelenlegi képviselője is elmegy. A politikus a probléma gyökeréről elmondta: még mindig gazdátlanok a lakópark útjai, járdái, játszóterei, parkjai, ezért nehéz egyről a kettőre jutni. Az építtető cég kötelessége lenne a hatóságnak átadni ezeket a területeket, attól utána átvenné az önkormányzat. Amíg ez nem történik meg, a város nem rendelkezhet róla és nem is költhet rá. A képviselő ennek ellenére segíteni akar a lakóközösségnek. Amilyen megoldást a lakók pénteken megszavaznak, ő azt segít megvalósítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!