Hallgassa élőben!

Csomagolt virágpor mézünnep szépével

Pénteken kezdődött és vasárnap este zárta kapuit az első dél-alföldi mézünnep a szegedi Mars téren. Kirándulásnak és tanulásnak is remek lehetőséget teremtettek a szervezők.
Fotó: Frank Yvette

– Nagyon finom. Szeretjük a mézet és a méhecskéket – értékelték a szorgos méh- és méhészcsaládok munkáját a legkisebbek szombaton délután, az első szegedi dél-alföldi mézünnepen. Az óvodás Varga Dániel és Emma már a Mars téri bejáratnál kiskanalat ragadott és végigkóstolta a kínálatot. A sándorfalvi Böröcz István különleges fajtamézeket ajánlott a család figyelmébe: – Az akácot ismerik és viszik legtöbben, a selyemkóró ütősebb, a napraforgóméz még keményebb. Ínyenceknek a facéliát ajánlom – sorolta. És el is adta mind egy cseppig.

– Akár a lépes méz, selymes, lágy – mondott véleményt Róta Béláné és férje a facéliáról, s a szegedi háziasszony rögtön a gyakorlati felhasználásra terelte a szót. Hogyan főzhető, kenhető, melyik fajta pontosan mit tartalmaz. Finomak, ugyanakkor feltűnően mutatósak voltak az algyői Győrffy László mézes üvegei és mackói. Kínált még csomagolt virágport és különleges krémmézet. Fiatal lányok ez utóbbit vitték, mint a cukrot. Báló Edina Spanyolországban evett krémmézet először, azóta keres hasonlót idehaza. – A krémméz a kristályosodó mézből folyamatos intenzív keveréssel készül és valóban selymesebb. A napraforgóból aranysárga, a selyemfű és szőrösbükköny elegyéből gyöngyház csillogású fehér krém keveredik. Most látjuk, mennyit dob a fogyasztáson a díszes csomagolás, legközelebb a piacra is így hozzuk – magyarázták a méhészek.

Édes falatok. Fotó: Frank Yvette

A hétvége igazán édes látványosságának bizonyult az üvegkaptárban szorgoskodó méhcsalád, amely egyébként a Szegedi Vadaspark lakója, és erre a két napra költözött be látványlakóhelyére. Az újszegedi Fazekas Csaba mézesüvegeire idegen méhecskék is érkeztek, de cseppet sem rettentették el a látogatókat.

Az embercsaládoknak viszont nem kellett sokáig kutatniuk. A vajdasági, erdélyi, soproni, győri, orosházi és természetesen a szegedi méhészeknél az ismert mézek mellett szépségápoláshoz való mézes készítményekkel ismerkedhettek. A Szepesi Méhészet asztalánál kóstolhattak csábító diós, mazsolás, sőt mákos, szezámmagos és aszalt gyümölcsös édességeket. De a tulajdonos Szepesi Ferenc kínált „Sexy” mézet is minden földi jóval rétegesen megágyazott üvegben és sokféle mézes puszedlit. A büfében sült a mézben pácolt csirkemell, hozzá a szakácsok keverték a friss mézes szüreti salátát. A méretes kondérban méhész vándortanyai bográcsos rotyogott. A mézünnep szépévé a húszéves kisteleki Bors Erikát választották, akit két szegedi udvarhölgyével, Domonkos Biankával és Stumpf Tímeával együtt a házigazda Dél-alföldi Méz Szövetkezet elnöke, Miskolczi Ferenc köszöntött.

Nehéz éven van túl a Szegedi Rendezvényközpont
Jelentős veszteséggel zárta a tavalyi évet a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. A koronavírus-­járvány miatt szinte minden létesítményüket be kellett zárni, és elmaradt a tavalyi Szegedi Ifjúsági Napok is. Egy pályázat segített valamennyit a pénzügyi helyzeten.
Régi néven új motoros: megérkezett a motorola defy
A por-, víz- és ütésálló okostelefon 6,5 hüvelykes HD+ kijelzőt és 5.000 mAh-s akkumulátort kapott.
Döbbenetes állítás: így nézhetnek ki valójában a földönkívüliek
Az idegenekre inkább egyfajta mesterséges intelligenciaként kell tekinteni, mint alacsony, színes emberkékre vagy alakváltó lényekre...
A spanyolok büntetőt rontottak, Lewandowski első gólja pontot ért
Mindkét csapat nyerhetett volna – a döntetlen egyiküknek sem főnyeremény.
Sokat romlott a magyar énekes állapota, az ágyban is alig tud felülni
Váratlanul sokat romlott Dobos Attila állapota, miután a szerelme magára hagyta egy kis időre.
Lochte lemarad az olimpiáról
A hatszoros olimpiai bajnok Ryan Lochte nem lesz ott a tokiói olimpián, mivel 200 méter vegyesen csak hetedikként zárt az amerikai úszók ötkarikás válogatójának pénteki napján.