Szeged és környéke

2019.07.03. 09:11

Csongrád megyei gyerekeket is táboroztat a Vöröskereszt

Száz hátrányos helyzetű Csongrád megyei gyermek nyarát szépíti meg a Magyar Vöröskereszt a Magyar Nemzeti Bank segítségével. Kirándulni és táborba viszik őket.

S. Z.

A Magyar Vöröskereszt kiemelt feladatának tekinti a hátrányos helyzetű és beteg gyerme­kek se­­gítését. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016 óta támogatja hazánk legnagyobb humanitárius szervezetének nyári programját, amelynek köszönhetően idén is több mint ezer gyermek várja a nyarat és a szokásos tá­­borozást. Sasvári Krisztina, a Vöröskereszt Csongrád megyei igazgatója elmondta, hogy a megyénkből száz gyermeknek szerveznek különféle prog­ramokat az MNB anyagi tá­­mo­gatásával. Idén a siketek és nagyothallók iskolájával kö­­zösen szervezik a gyerekek programját. Szeptemberben a siketek világnapján egy kirándulás lesz majd, a tervek szerint Budapestre viszik a gyerekeket, ahol megnézik például a Csodák Palotáját.


Augusztusban pedig egy tá­bort tartanak. Ez egy 2 éjszakás és háromnapos esemény lesz, amelyen a siketeken és na­­gyothallókon kívül más, hátrányos helyzetű gyerekek is részt vesznek. Ez egy tematikus tábor, baleseti szimulációt mutatnak be a táborozóknak. A táborban harminc gyermek vesz részt, az említett kirándulásra pedig hetven gyermeket visznek majd el.

Ahogy egy korábbi vásárhelyi rendezvényen, úgy a vöröskeresztes táborban is tanulnak majd az elsősegélynyújtásról gyerekek. Archív fotó: Imre Péter

Ahogy egy korábbi vásárhelyi rendezvényen, úgy a vöröskeresztes táborban is tanulnak majd az elsősegélynyújtásról gyerekek. Archív fotó: Imre Péter

A Magyar Vöröskereszt táboroztatási múltja több évtizedre tekint vissza. Mind a megyei, mind pedig a területi szervezetek kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű és beteg gyermekek programszervezésé­re. A szervezet legfontosabb célja, hogy olyan családok számára is elérhetővé tudják tenni a nyári kirándulás lehetőségét, akiknek egy tábor kifizetése megterhelő lenne, így a program elsősorban az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező nagycsaládoknak, a beteg gyermekeket nevelő közösségeknek szól.


A vöröskeresztes táborok kü­lönlegessége, hogy a gyermekek nemcsak elutaznak és új, a megszokottól eltérő környezetben töltenek el pár napot, hanem iz­­galmas programok mellett megtanulják a vöröskeresztes értékeket is. Ráadásul olyan hasznos ismereteket is elsajátíthatnak, mint például az elsősegélynyújtás, az egészséges életmód vagy az önkéntesség. Az idei táboroztatáshoz nagymértékben hozzájárul az MNB által nyújtott támogatás, amelynek köszönhetően az élményekkel teli programok mellett egységes kinézetű há­tizsákokkal is gazdagodnak a táborozó gyerekek.


– Nagyon hálásak vagyunk a Magyar Nemzeti Banknak, hi­­szen a felajánlott összeg teszi lehetővé, hogy ezek a táborok, kirándulások felejthetetlen él­ményeket nyújtsanak a résztve­vőknek – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt fő­­igazgatója.


Az MNB több mint 8 millió forinttal segíti a gyerekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!