Szeged és környéke

2009.08.10. 22:27

Csongrád megyei helyszínek a filmvásznon

Szeged - Szerelem első vérig, Tüskevár, Vespa – csak néhány azok közül a filmek közül, amelyeket Csongrád megyében forgattak. A rendezők választásának köszönhetően Szeged emblematikus épületei is megjelennek a vásznon.

Bobkó Anna

Koltai Róbert Magic Boys című filmjének köszönhetően hamarosan forgatási helyszínné válik Szeged több pontja – például az Anna fürdő vagy a Széchenyi tér. De nem csak az angol–magyar koprodukció készítőit ihlette meg a környék. A Szerelem első vérig című filmet például 1986-ban forgatták a csongrádi megyeszékhelyen és Szentesen. A fiatalokról szóló filmben a Horváth Mihály gimnázium több diákja is szerepelt.

– Az osztálytársaim közül szereplőválogatáson szemeltek ki néhányat a statisztaszerepekre. Diszkójelenetben táncoltak egy hajón – emlékezett vissza Csapiné Matos Ibolya, a szentesi gimnázium egyik tanára, aki maga is drámatagozatra járt. A főszerepre eredetileg osztálytársát, Molnár Jánost választották ki, a fiú azonban a mozis karrier helyett inkább továbbtanult egy oroszországi egyetemen.

2007-ben Szegeden készítették a SZIN klipjét a Magna Cum Laudéval. Badár Sándor is feltűnt benne mint a fesztivál arca. Fotó: Karnok Csaba

2007-ben Szegeden készítették a SZIN klipjét a Magna Cum Laudéval.
Badár Sándor is feltűnt benne mint a fesztivál arca. Fotó: Karnok Csaba

A szentesi diákok nagyon élvezték a forgatást, amelynek kedvéért egész utcákat lezártak a településen. Ami a házak előtt maradt, az bekerült a filmbe, mint például Keserű Imre tanár úr kerékpárja. – A tanár úr a „csokiházban" lakott. Ez egy barna kerámiával díszített épület, ami elé mindig letámasztotta a biciklit. A forgatás napján sem tette ezt másként, így lehetett „filmsztár" a drótszamárból – mesélte a történetet az egykori diák, Csapiné Matos Ibolya.

A 2007-es SZIN-klipben nemcsak Szeged, lapunk is szerepel. Valaki a Móra Ferenc Múzeum előtti szökőkút peremén hagyja az újságot, amelyet felrepít a szél, és papírrepülőként száll a város felett. Fotóin életre kel a Magna Cum Laude és Badár Sándor, aki abban az évben a fesztivál arca volt. A rövidfilmben szerepelnek olyan emblematikus helyek és építmények is, mint például a Virág cukrászda vagy a Belvárosi híd.

Kovács Lajos mint Matula bácsi. A 2005-ben forgatott új Tüskevár dobozban maradt. Fotó: Tésik Attila

Kovács Lajos mint Matula bácsi. A 2005-ben forgatott új Tüskevár dobozban maradt.
Fotó: Tésik Attila

A megyében forgatták 2005-ben Fekete István regényének új feldolgozását is. A Tüskevár helyszínéül többek között a csongrádi Holt-Tisza György- víznek ismert része, Bokros és Nagyrét egy-egy területe szolgált. A produkció rendezője Balogh György, a főbb szerepeket Kovács Lajos, a Sortalanságból ismertté vált Nagy Marcell és Péntek Bálint alakítja. A filmet azonban anyagi okok miatt a mai napig sem mutatták be a mozikban.

Főszereplő a cigánytelepről

Nem a Magic Boys az első film, amelyet Koltai Róbert Csongrád megyei helyszíneken forgat. Két évvel ezelőtt a Megy a gőzös kockáit is ott rögzítették. De Csongrádon forgatták Szőke András első nagy horderejű moziját, az Európa Kempinget is. A szentesi berekháti romatelep pedig arról lett híres, hogy Groó Diána ott vette fel Vespa című nagyjátékfilmjét. A rendező a helyszínen talált rá a főszereplőre, a 12 éves Tóth Sanyikára, aki a forgatókönyv szerint egy sorsolásos játékon nyer egy Vespa robogót, és a cigánytelepről útnak indul érte a fővárosba. Kalandok során át a nyereményét ugyan elveszti, de már felnőttként tér vissza a falujába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!