Szeged és környéke

2009.08.27. 00:52

Csúszna az M43-as első szakasza, de nem csúszhat

Szeged - Rosszul állnak az épülő M43-as első szakaszán a kivitelezők, a beruházó NIF Zrt. azonban ragaszkodik a november végi átadási határidő betartásához. Az új Tisza-hídból viszont már egyre több látszik. <br>

Fekete Klára

Az M43-as sztráda beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ragaszkodik az első szakasz november végi átadásához. – A vállalkozó szóban jelezte társaságunknak a határidő-módosítási szándékát, de a szerződéses feltételek szerint ezt írásban kell megtennie, amit a mai napig nem kaptunk meg – mondta Fazakas Orsolya kommunikációs vezető. – Ennek hiányában a befejezési határidő módosításáról nem tudunk érdemben tárgyalni.

Pontosan egy hónappal ezelőtt írtuk, hogy veszélybe került az M43-as sztráda első szakaszának november végi befejezése. Akkor úgy tudtuk, az Északi városrész vízellátásáért felelős vezeték biztonságát féltette a kivitelező, ezért kért későbbi dátumot. A cső túl közel került a magas és nagy nyomással süllyedő töltéshez, a védelméhez szükséges „fal" építése pedig időigényes – állt a magyarázatban.

Más forrásból származó információink szerint azonban nem ez a legnagyobb probléma. A kivitelező, a 43 Szeged-Makó Konzorcium egyszerűen nem áll úgy a munkákkal, hogy a 6,7 kilométeres, az 5-ös úton lévő kettős körforgalom és a 47-es út közötti 6,7 kilométeres szakaszt három hónap múlva biztosan át lehessen adni. Bárki, aki arra jár, láthatja, hogy még csak a töltések építésénél tartanak.

Nagyüzem az M43-ason. Egyre impozánsabb látványt nyújtanak a Tisza-híd pillérei. Fotó: Schmidt Andrea

Nagyüzem az M43-ason. Egyre impozánsabb látványt nyújtanak a Tisza-híd pillérei.
Fotó: Schmidt Andrea

Látványosan hízik viszont az új Tisza-híd, amely az M43-as sztráda második szakaszával együtt épül, és amelyet csak jövő augusztusban kell átadni. Mátó Sándor, a Hídépítő Zrt. beosztott építésvezetője elmagyarázta, mit láthattunk a helyszínen. Építik a mederhíd „felszerkezetét", vagyis mindazokat a szerelvényeket, amelyek a pillérek felett helyezkednek el. Most még állványról, de hamarosan szerelőkocsiról haladnak majd mindkét irányból, egymással szembe a Tisza fölött.

Jól halad a tiszai sztrádahíd - KÉPGALÉRIA

Most a szárazföldön – Tiszán innen és túl – egy-egy hatalmas daru segít az elemek beépítésében. Amikor majd összeér a híd a Tisza felett, a folyóról, úszódaruról végzik a munkákat. Jelenleg 12 méter magasan dolgoznak a pilléreken, erre a szintre még 8 métert húznak rá.

Nyugati elkerülő: elkezdték

Nemrégiben elkezdték a nyugati elkerülő út harmadik, 1,3 kilométeres szakaszának építését is a dorozsmai körforgalomnál lévő Szilva utcánál. Közműveket váltanak ki, töltéseket alapoznak. Ez az útdarab hiába a legrövidebb, mégis a legdrágább lesz az összes közül, mivel felüljáróval halad át a vasút fölött, az 5-ös úthoz kétsávos körforgalommal csatlakozik, s egy kerékpárutat is tartalmaz. A 2010 harmadik negyedévére elkészülő beruházás költségvetése 1,4 milliárd forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!