Szeged és környéke

2007.11.14. 21:02

Csütörtöktől közlekedési konferencia Szegeden

Szeged - Csütörtökön kezdődik a kilencedik nemzetközi közlekedési konferencia a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Az előadások – két napon át – három, egymással összefüggő területtel foglalkoznak: a közlekedésszervezéssel, a területfejlesztéssel és az önkormányzatisággal.

Fekete Klára

A kilencedik nemzetközi, hagyományosan novemberre szervezett közlekedési konferenciát – amely pénteken ér véget – idén is a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint annak Euro Info Központja szervezi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával. A közlekedésszervezéssel, területfejlesztéssel, önkormányzatisággal foglalkozó előadások a három terület legfontosabb kérdéseire szeretnének rávilágítani, s bemutatni az uniós és a hazai szabályozás közös és eltérő pontjait.

Az előadók – tájékoztatta lapunkat [namelink name="Szeri István"], a kamara elnöke – arról számolnak be a hallgatóságnak, hogy az önkormányzatoknak milyen típusú feladatokat kell megoldaniuk a területfejlesztésben és a közlekedésszervezésben. Ezért tartja a megnyitó előadást [namelink name="Ujhelyi István"], az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára. Ehhez szorosan kapcsolódik az önkormányzatok szövetsége elnökének, Gémesi Györgynek a mondandója a települések ellátási felelősségéről és finanszírozási lehetőségeiről.

A mintegy kétszáz fős, az ország minden tájáról és a határokon túlról is érkező hallgatóság, a közlekedési szakemberek megtudhatják, milyen szabályozás várható 2008-ban: az előadó Dabóczi Kálmán, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője. Pénteken [namelink name="Nagy Sándor"], Szeged alpolgármestere tart tájékoztatót a város helyi tömegközlekedésének fejlesztési irányairól 2010-ig. [namelink name="Szeri István"] Önkormányzati lehetőségek a magyar közforgalmú közlekedés ellátási mechanizmusában címmel tart előadást. A konferencián megemlékeznek arról is, hogy huszonöt éves a magánfuvarozás Magyarországon.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!