Szeged és környéke

2017.09.12. 21:06

Cukorral nyitotta az évadát a ZUG

A Homo Ludens Project (HLP) és játszóhelye, a ZUG művészeti tetthely a hozzájuk illő stílusban nyitotta meg az új évadukat: a TIK Parkban előadott performance-szal, amely kapcsolódik az első, decemberi bemutatójukhoz, Kafka Átváltozás című művéhez.

Munkatársunktól

– Kafka Átváltozását egy nagyon cukormázas világban adjuk elő – árulta el Benkő Imola Orsolya, a Homo Ludens Project művészeti vezetője. – Nem véletlen a sok cukor, amit a megnyitó végén szétdobáltunk a teremben. Saját programként szeptember 27-én indítanak egy 4 részes sorozatot, amelynek címe: Nézőnevelő. A humoros előadások célja, hogy közelebb hozza a nézőket a kortárs színház formanyelvéhez, segít a darabok értelmezésében. A három új művésszel bővült társulat minden tagja készül egy önálló esttel az évad során – így megismerkedhet a közönség Stefanik Katával, Mezei Tímeával és Petrács Gáborral. A Szegedi Nemzeti Színházzal együttműködve színházi nevelési előadást is terveznek – Barnák Lászlóval rendezik Beckett Godot-ra várva című darabját, amelyben a teátrum és a HLP tagjai is játszanak.


A vendégeik sorát az Ágens Társulat nyitja szeptember 19-én az Úr-kurzussal, mely egy középkori szerelmi okítás férfiaknak – de a nők se riadjanak el a humoros előadástól. Novemberben drMáriás, Karafiáth Orsolya és Takáts Eszter közös estjének ad otthont a ZUG, és vendégül látják még többek között a MégIs Társulatot és Parti Nagy Lajos költő, írót is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!