Szeged és környéke

2014.02.05. 22:25

D2: a csendes generáció klubja

Szeged - A Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. (IH) ifjúsági irodát hozott létre IH – D2 Ifjúsági Fejlesztő és Médiaközpont néven.

Munkatársunktól

– Az iroda egyszerre hozza vissza a klubok, klubtevékenységek értékeit, és információkkal, tanácsokkal szolgál a betérő fiataloknak. Célunk, hogy a 13–29 éves fiatalok számára lehetőséget biztosítsunk ötleteik megvalósítására, akár nemzetközi projektek megszervezésére is – mondta a D2 szerdai megnyitóján [namelink name="Vajda Árpád"], az IH ügyvezető igazgatója. Hozzátette, elképzeléseik szerint ide főleg a középiskolások járnak majd, akiket ma csendes generációnak szokás nevezni.

D2 Megnyitó - Bemutatkozott az IH új Ifjúsági Fejlesztő és Médiaközpontja. Fotó: Karnok Csaba (galéria)


– A D2-ben működő ifjúsági iroda, közösségi tér és rádióstúdió minden hétköznap délután 2 órától este 6-ig várja az érdeklődő fiatalokat, de előzetes egyeztetés esetén más időpontokban is lehetőség van a helyiségek használatára. Munkatársaink a jövőben nemcsak itt, hanem külső helyszíneken is keresik a lehetőségeket a fiatalok bevonására. Iskolai felkereső alkalmakat szerveznek, a megye egész területén Médiakommandó néven szolgáltatást nyújtanak, a helyi programokon részt vevő fiatalok bevonásával videofelvételeket, újságokat készítenek. Sok adományt kaptunk, például csocsóasztalt, monitort, számítógépet, még a Máltai Szeretetszolgálat is segített – mondta [namelink name="Magyar Szabolcs"] szakmai vezető. Elárulta, a D2 név onnan ered, hogy a Dózsa György utca 2. szám alatt nyitott ki a klub. A következő nagyobb program a február 22-i farsangi bál.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!