Szeged és környéke

2013.11.22. 22:28

December 20-án teheti le az esküt az új jobbikos képviselő

Szeged - Nem kap automatikusan bizottsági helyet a szegedi városi közgyűlésben a lemondott Keresztúri Farkas Csaba helyére lépő jobbikos önkormányzati képviselő, aki várhatóan december 20-án teszi le az esküt.

Munkatársunktól

A garázdaság miatt jogerősen 10 hónap, egy év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt Keresztú[namelink name="ri Farkas Csaba"] jobbikos önkormányzati képviselő csütörtökön közleményben jelentette be, lemond képviselői mandátumáról. [namelink name="Mózes Ervin"] címzetes főjegyző tegnap lapunknak elmondta, pénteken Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke személyesen vitte be a városházára Keresztúri Farkas Csaba lemondásról szóló jognyilatkozatát, amit [namelink name="Botka László"] polgármesternek címeztek. A főjegyző joghatályosnak értékelte a lemondást.

Képviselői pénzek

A szegedi önkormányzati képviselők havonta bruttó 111 ezer 800 forint alapdíjat kapnak. Ehhez jön még a bizottsági munkáért járó pótdíj. Aki csak egy bizottságnak tagja, az havi bruttó 27 ezer 950 forintot; aki két bizottságnak, az 50 ezer 310 forintot; aki a bizottság elnöke, az 100 ezer 620 forintot kap még havonta az alapdíján felül.

Mivel Keresztúri Farkas Csaba a Jobbik pártlistáján jutott be a szegedi városi közgyűlésbe a 2010-es önkormányzati választáson, nem kell időközi választást kiírni Szegeden. Erre csak akkor lenne szükség, ha egyéni választókerület nyerteseként került volna be a közgyűlésbe. A Keresztúri helyére lépő új jobbikos képviselő azt követően teheti le az esküt a közgyűlésen, miután a helyi választási bizottság megvizsgálta, van-e a Jobbiknak pártlistája, és azon szerepel-e még képviselői mandátumot elnyerhető személy. Mindkét feltétel adott. Onnantól kezdve, hogy ezt megállapította a helyi választási bizottság, 30 napja van a Jobbiknak arra, hogy nyilatkozzon, kit jelöl képviselőnek a pártlistáról. Ha ez megtörténik, a helyi választási bizottság beterjeszti a nevet a közgyűlésnek, ahol a képviselő leteszi az esküt.

– Ezzel csak képviselői minősítést nyer az új városatya, bizottsági helyet nem. Arról ugyanis a közgyűlés dönt, hogy az üresen maradt bizottsági helyekre kit választ – mondta a főjegyző. Keresztúri Farkas Csaba a jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottság elnöke volt, amelyről az első fokú bírósági ítélet után mondott le, majd a bizottságból is távozott, amely jelenleg 7 taggal működik. A jobbikos politikus azonban továbbra is betöltötte a pénzügyi bizottság alelnöki tisztét, maradt a vagyongazdálkodási bizottság tagja és az IKV Zrt. felügyelőbizottsági tagja.

Az új jobbikos önkormányzati képviselő várhatóan a december 20-i közgyűlésen teszi le az esküt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!