Szeged és környéke

2015.08.20. 18:47

Díjakat osztottak az ópusztaszeri ünnepségen

Ópusztaszer - Juhász Tünde kormánymegbízott a Szent Istvánig visszavezethető megyerendszerről, Trócsányi László igazságügyi miniszter pedig a migrációról beszélt az államalapítás ünnepén Ópusztaszeren.

Munkatársunktól

Ópusztaszeren ünnepelte csütörtökön az államalapítást a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Önkormányzat. Juhász Tünde kormánymegbízott a Szent Istvánig visszavezethető megyei rendszer fontosságáról, annak mai napig tartó hatásáról beszélt. Úgy fogalmazott, a megyék közigazgatási és politikai értelemben is szolgálják az állampolgárokat. – A megye erejét az az érzelmi többlet adja, amit megyei identitásnak nevezhetnek. Olyan intenzív a magyar emberekben az ezeréves megyerendszerhez való ragaszkodás, hogy képesek vagyunk a megyéről mint szűkebb értelemben vett hazánkról beszélni – mondta a kormánymegbízott.

Djíakat osztottak az ópusztaszeri ünnepségen. Fotó: Segesvári Csaba - GALÉRIA


– A jogalkotás párbeszédet feltételez a jogalkotó és a jogalkalmazó között – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Ópusztaszeren az államalapítás ünnepén. Az eső miatt a konferenciaterembe szorult megemlékezésen úgy fogalmazott, Szent István törvényhozása egyszerű szabályokat alkotott, a mai életviszonyokat összetettebb szabályok jellemzik. Az igazságügyi miniszter arról beszélt, hogy az átlagos mai magyar családoknak olyan bonyolult pénzügyi döntéseket kell hozniuk, amire nemrég még csak tőzsdei spekulánsok mertek volna vállalkozni. – Családok tízezrei adósodtak el, és kerültek a csőd szélére egyes tisztességtelen banki gyakorlatok miatt – mondta Trócsányi László. Napjaink migrációjával kapcsolatban elmondta, azok a menekültek, akik az életüket féltik, az első biztonságos pontig menekülnek. – Nem engedhető meg, hogy az államhatár átjáróház legyen – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.


Djíakat osztottak az ópusztaszeri ünnepségen. Fotó: Segesvári Csaba - GALÉRIA


A Csongrád Megyei Önkormányzat alkotói díját kapta Aranyi Sándor festőművész és Hiezl József, a DÉMÁSZ volt vezérigazgató-helyettese az emberközpontú cégvezetés és az ügyfélközpontú szolgáltatás megteremtéséért. Egészségügyért díjat kapott Szűts Péter Tibor csecsemő- és gyermekosztály osztályvezető főorvos és Kabay Julianna aneszteziológia és intenzív terápiás főorvos. Közigazgatásért díjat adtak Márton Rozáliának, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal gazdálkodási osztályvezetőjének, valamint Zalányi Ágnesnek, a Csongrád Megyei Közgyűlés Terület-, Gazdaság- és Turizmusfejlesztési Bizottság titkárának, aki már 30 éve dolgozik a megyei önkormányzatnál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!