Szeged és környéke

2019.05.03. 19:25

Díjazták a kiváló matematikus diákokat

A 9 kiemelt első díjas közül - akik százszázalékos vagy a feletti eredményt produkáltak - 5 Csongrád megyei diák volt.

Április utolsó péntekén rendezték meg a XV. Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny díjkiosztó ünnepségét a szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskolában. A megmérettetésen a tanév során több mint félezer általános iskolás vett részt Magyarországról, illetve a Kárpát-medence területéről.

 

Juhász Nándor, a verseny szervezője elmondta, szeptember és február között négy levelező fordulót tartottak. A legjobbaknak – évfolyamonként nagyjából egyosztálynyi gyereknek, összesen 170 főnek – rendezték meg a döntőt, melyen 57 iskola diákjai vettek részt. Közülük is csak a legjobbakat díjazták: ők vehettek részt április végén az ünnepségen.

 

Idén 58 tanuló és 19 tanár kapott meghívást 37 iskolából, hogy értékes serlegeket, jutalmakat, okleveleket vegyenek át az egész éves kitartó munkájukért. A 9 kiemelt első díjas közül – akik százszázalékos vagy a feletti eredményt produkáltak – 5 Csongrád megyei diák volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!