Szeged és környéke

2017.11.07. 17:20

Dolgoznak a balesetveszély felszámolásán a szegedi ártérben - levágják a viharban megsérült ágakat

Több nyár- és fűzfa dőlt ki, tört derékba vagy sérült meg komolyabban a szegedi hullámtérben is az országra a több mint egy hete lecsapó viharban. A terület ugyan kijelölt kutyafuttató, sokan ott sétálnak, kocognak - jól teszik, ha még pár napig elkerülik a balesetveszélyes helyeket.

T. R.

– Több fáról már levágtuk a lelógó ágakat, de azért van még dolgunk bőven. A belső részeket még át se néztük, lehet, hogy ott is kell majd dolgozni – mondta annak a favágócsapatnak a vezetője, amely tegnap kora délután fűrészelt az Felső Tisza-parti töltés aljában, az ártéri erdő szélén.

 

A hullámtér kijelölt kutyafuttató, de pár napig még kerüljük el!

Hozzátette, folyamatosan kapják a jelzéseket az Ativizigtől, annak megfelelően haladnak a munkával. Azt javasolta, amíg nem végeznek a munkával – azaz néhány napig –, lehetőleg ne látogassuk a hullámtéri erdőket, nehogy a fejünkre pottyanjon egy súlyosabb ág.


 Az október 29-i vihar a szegedi hullámtérben lévő erdőket is megtépázta, bár nem okozott kiterjedt károkat. A szegedi hullámterek azonban az önkormányzat által kijelölt kutyafuttató területek, és sokan sétálnak vagy kocognak arra – számukra balesetveszélyesek a megsérült, lógó ágú fák. A Foka környékén találkoztunk a kutyáikat sétáltató Gabival és Gáborral. Ők azt mondták, látták ugyan a vihar nyomait, a lógó ágakat és kettétört fákat, de okos ember elkerüli ezeket a részeket – ők is igyekeznek így tenni.

Zúgnak a motoros fűrészek az ártéri erdő szélén. Több mint egy héttel a vihar után itt is megszüntetik a balesetveszélyt. Fotó: Karnok Csaba

 – A gátőrök jelentik be, ha kidőlt vagy sérült fát látnak a hullámtérben, de egyelőre kevés jelzést kaptunk. Elsősorban akkor avatkozunk be, ha az élet- és vagyonbiztonság ezt indokolja – magyarázta Kozák Péter, az Ativizig igazgatója, aki azt ígérte, egy héten belül megszüntetik a balesetveszélyt.


Megkérdeztük, hogy a viharban kidőlt vagy derékba tört fákat kell-e pótolni az ártéren, ahogy például a városban ez előírás. – Ha csak néhány fáról van szó, azok helyett nem telepítünk újakat. De amikor egy nagyobb ártéri erdőrész pusztul el vagy sérül meg súlyosan, akkor ahelyett újat telepítünk az erdőgazdálkodási tervünk szerint – mondta el Kozák Péter.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!