Don Sanche, avagy a szerelem kastélya

– A Don Sanche egy 14 éves zseni alkotása. Míg a 8 éves Mozartról elmondhatjuk: ő már akkor is a későbbi Mozart volt, a 14 éves Lisztről nem jelenthetjük ki, hogy ugyanaz a Liszt volt, akit érett művei alapján jól ismerünk. Mozart olyan zenét akart írni, amit a kortársai szeretnek, és ezt már a kezdetektől zseniálisan tette. A romantika évszázadában viszont az egyéniség kiemelése, a „másképpen csinálom" került a középpontba, ami egy 14 éves gyermeknél még nem volt meg ilyen tudatosan. A Don Sanche ezért a Liszt korát megelőző korszak zenéjének tehetséges továbbéltetése azon a színvonalon, ahol stúdiumai, tapasztalatai folyamatában a 14 éves szerző állt. Mozartot, Rossinit követő, élvezetes vígoperai zene ez, amelyet Liszt a később nyilvánvalóvá vált tehetségével komponált meg – fogalmaz a premier karmestere, [namelink name="Gyüdi Sándor"], a színház főigazgatója. Mivel [namelink name="Pál Tamás"] korábban koncertszerű előadásban bemutatta, sőt hangfelvételre is dirigálta az operát, a zenei értékeiről meg voltak győződve, amikor Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóján a Budapesti Tavaszi Fesztivállal együttműködve műsorra tűzték.

László Boldizsár a címszerepben.
Fotó: Schmidt Andrea

Cselekmény – zanzásítva

Don Sanche hiába vár bebocsáttatásra a szerelem kastélyéba, ahol Alidor, a varázsló az úr, mert oda csak a viszontszeretettek léphetnek be, a lovag pedig hiába ostromolja választottját, Elzire hercegnőt. A becsvágyó kisasszonyt és udvarát a varázsló által rájuk szabadított vihar lepi meg, ám a menekülő Elzire sem jut be a kapun. A lovag párbajt vív Alidorral, Elzire fülébe pedig az a hír jut el: Don Sanche végzetes sebet szerezve haldoklik. A hercegnő szerelemre lobban, ám kiderül: beugratás áldozata; a lovagnak kutya baja, a hír csel volt a szíve meglágyítására. Don Sanche és Elzire végül boldog párként léphet be a kastélyba.

– A kérdés csak az volt, érdekes lehet-e színpadi szempontból is. Anger Ferenc rendező azt mondta: kitalál belőle valami jót. Erre szükség is volt, mert ahogy a darabot a gyermek Liszt elképzelte annak idején, az ma kicsit infantilis lenne. Úgy kellett színpadra vinni, hogy a mai néző számára érdekes legyen – mondja Gyüdi Sándor.

– Abból indultunk ki, hogy ez egy furcsa szerelmi történet. A librettót két rajongó hölgy írta, irodalmi tevékenységük ennyiben ki is merült. Nincsenek benne egyértelműen jó és rossz karakterek, negatív és pozitív figurák; minden konfliktus belülről fakad, minden szereplő a saját démonaival küzd. Ezt próbáltuk a mai közönséghez közel hozni, hiszen most is ilyen időszakot élünk, amikor a jó és a rossz közötti határok elmosódnak. Nem adunk morális állásfoglalást, meghagyjuk a kérdőjeleket. A három főszerep bravúros technikát kíván, magas művészi követelményeket támaszt az énekesekkel szemben, így jelentős kihívás az előadóknak – hangsúlyozza a tündéroperát színpadra állító [namelink name="Anger Ferenc"]. A Velencében diplomázott rendezőnek az Otello, a Figaro házassága és az Ory grófja után ez a negyedik produkciója a szegedi társulattal. Don Sanche szerepét [namelink name="László Boldizsár"] alakítja, Elzire-ként Laczák Boglárkát, Alidorként Altorjay Tamást, a további szerepekben Nánási Helgát, Horák Renátát, Börcsök Bálintot láthatja a közönség.

Tavasszal Budapesten még franciául játszotta a társulat Liszt egyetlen operáját. Szegeden most a rendező magyar fordításában játsszák, mert vígoperáról van szó; fontos, hogy a nézők egyidejűleg értsék a poénokat, ne legyenek lekötve a kivetített szöveg olvasásával.