Szeged és környéke

2011.10.13. 20:54

Döntenek egy vasútvonal sorsáról

Csongrád megye - Ötödször is tárgyal a Szeged–Temesvár vasúti összeköttetéssel kapcsolatos ügyről ma a megyei közgyűlés. Ahhoz, hogy kiderüljön, érdemes-e megépíteni a vonalat, tanulmányt kellene készíttetni, ám ez is pénzbe kerül, a megye szerint sokba.

Bakos András

Mai ülésén ismét tárgyalni fog a megyei közgyűlés a Szeged és Temesvár közötti vasúti összeköttetésről. Ahhoz, hogy kiderüljön, mennyi pénzből, mekkora munkával lehetne ezt a kapcsolatot helyreállítani, tanulmányt kell készíttetni. Erre pályázati úton szerzett pénzt a DKMT Nonprofit Kft., de a munka elindításához, a saját erőhöz a kft.-nek szüksége lenne 80 millió forint tagi kölcsönre. A cég egyik tulajdonosa a Csongrád megyei önkormányzat, a másik érintett és tulajdonos, a Temes megyei tanács megszavazta a kölcsönt. A mi közgyűlésünk többször is tárgyalt róla idén nyáron, zárt ülésen. Legutóbb olyan döntés született, hogy [namelink name="Magyar Anna"] elnök megvizsgálja, az érintett települési önkormányzatok bevonhatók-e a projekt előfinanszírozásába. Egy hónappal ezelőtt nyílt ülésen [namelink name="Tóth Péter"] (Jobbik) azt mondta, a megye nem jó stratégiát követ, amikor nem adja oda ezt a tagi kölcsönt.

A Szeged–Temesvár vasút – és az ehhez tartozó híd – helyreállítása a közlekedéssel foglalkozó politikusok régi témája. A vonal a monarchia idején jelentős forgalmat bonyolított, aztán a trianoni döntés tönkretette. Az Unió bővülésével a közlekedésnek ez az iránya ismét fontossá válhat. Hozzáértők szerint azért lenne hasznos, ha a tanulmány elkészülne, mert végre eldőlne, érdemes-e ma komolyan foglalkozni ezzel a tervvel, vagy nem. Létezik olyan vélemény, hogy a kapcsolat ma nem állítható helyre ugyanott, ahol régen létezett, mert a szegedi nagyállomástól a valamikori vasúti híd irányába kanyarodó sínpár ívét a nemzetközi forgalomban használt vonatok nem tudják nagy sebességgel bevenni. Tehát a hidat délebbre kellene megépíteni, és egy új állomásra is szükség lenne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!