Szeged és környéke

2019.05.22. 18:59

Drónokkal mentettek Szegeden - Fotók

Tömeges autóbaleset-szimuláció során drónt is bevetettek tavaly decemberben Szegeden. A modern technológia egészségügyi alkalmazásának tapasztalatairól szerdán számoltak be. Mint kiderült, a repülő kamerák nagyban tudják segíteni a hatékony mentést.

Tímár Kriszta

Egy decemberi mentési gyakorlat során kipróbálták Szegeden, hogyan használható a drón tömeges baleseteknél, segíteni tudja-e a mentésben részt vevők munkáját. A Mentés a Jövőért Alapítvány és a Duplitec Kft. közös programjában a katasztrófavédelem, a szegedi SBO és az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezete is részt vett. Az eredményekről szerdán számoltak be.


A szimulált balesetben 9 autó ütközött, 18 sérült és 2 halott volt a helyszínen – mesélte Csongrádi Nándor, a SZTE Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály klinikai rezidense. – A drón a helyszín fölé repült, felmérte a kárhelyet és a sérültek állapotát, a képet pedig közvetítette a mentésirányítóknak. Korábban arra, hogy a helyszínről képi anyag álljon rendelkezésre, nem volt lehetőség.

 

 Hamarosan a mentésben is használhatják majd a drónokat. Fotó: Török János - GALÉRIA


Simon Marianna, a Mentés a Jövőért Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, a gyakorlat alapján megállapítható, hogy a drón fontos segítséget tud adni a hatékony betegellátásban, hiszen pontos információkat garantál a helyszínről és a sérültek állapotáról. Emellett segítségével nyomon követhető az ellátási folyamat és a közvetítésnek köszönhetően pontosan fel lehet készülni a sérültek intézményi fogadására. A drónok ráadásul olyan esetekben is bevethetők, amikor a baleseti helyszín valami miatt nehezen megközelíthető vagy veszélyes.


Bors Róbert, a Duplitec Kft. nagyvállalati üzletág vezetője elmondta, a szegedi gyakorlaton gyorsan bevethető drónt használtak, mely kis méretű és könnyen szállítható. Erre reflektort, hőkamerát és hangszórót is lehet szerelni, hogy sötétben is bevethető legyen és egyoldalú kommunikációra is alkalmassá váljon. A katasztrófavédelem és a rendőrség tervezett feladatokhoz azonban már nagyobb drónokat is használ, melyek hamarosan csomagszállításra is alkalmasak lesznek.


A rendezvényt kerekasztal-beszélgetés zárta, amelyen a jövőbeli lehetőségekről is szó esett. Mint elhangzott, az Országos Mentőszolgálatnál már engedélyeztetés alatt van a drónok használata, hamarosan tehát a mindennapokban is gyakorlattá válhat, amit tavaly év végén Szegeden kipróbáltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!