Szeged és környéke

2015.01.05. 20:58

Dupla sarc a furgonosokra

Szeged - Kisteherautóknak 10 ezer forint a megyei útdíj – panaszkodott olvasónk. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-től megtudtuk, tegnap délelőttig 2000 darab Csongrád megyei matricát adtak el.

Segesvári Csaba

– Van itt, kérem, egy még nagyobb lehúzás, ami persze a lakosságot „nem érinti". A 3,5 tonna össztömeg alatti tehergépjárművek január elsejéig az autósoknak is eladott, D1-es heti/havi matricát vehették meg. Az új útdíjrendszerben a kocsikra váltott D1-es matrica a furgonokra már nem érvényes, a picike személyautós kisteherautók a D2-be tartoznak. A kategóriaváltás dupla megyei éves útdíjat jelent – panaszolta lapunknak [namelink name="Illés Tibor"]. A szegedi vállalkozó úgy véli, a kisteherautók D2-be sorolása egyszerűen lehúzás. Megjegyezte, nem érti, miért drágultak a heti, havi és megyei vignetták, miközben az éves, országos matrica ára az autósokéval egyező maradt.

Balra Szerbia-Montenegró, az autósoknak ingyen. Ez áll az 55-ös út felhajtójánál. Nemcsak az ország szűnt meg, hanem a határra tartó sztráda díjmentessége. Fotó: Segesvári Csaba

Balra Szerbia-Montenegró, az autósoknak ingyen. Ez áll az 55-ös út felhajtójánál. Nemcsak az ország szűnt meg, hanem a határra tartó sztráda díjmentessége. Fotó: Segesvári Csaba
Miért duplázódott meg a kisteherautók útdíja? A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján azt írják, a 7 személyesnél nagyobb járművek után valóban kétszeres a tarifa, de ez csak a heti, a havi és az éves megyei termékek esetében van így. Az éves országos matrica ára változatlan. „Az intézkedés célja az ország területén átutazó, kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozások fokozottabb bevonása az útüzemeltetés és útfenntartás költségeinek viselésébe" – írják.

Hiányzó lehajtó, ingyenes miskolci elkerülő

Az origo.hu arról számolt be, hogy az M1-es autópálya Fejér megyei szakaszáról az útdíjfizetési zrt. térképe szerint eltűnt egy csomópont, így egy hosszabb szakasz csak dupla matricával járható. A hétvégén kiderült, lekerült az M30-as autópálya Miskolcot elkerülő, utolsó hat kilométeres szakasza a díjköteles sztrádaszakaszok listájáról. A szolgáltató azt közölte, a főút tévedésből került a térképre.


Megírtuk, 19 kilométer autópálya lett fizetős január elsejével Csongrád megyében. Díjköteles az M5-ös és az M43-as eddig ingyenes szakasza, valamint a Röszkére vezető autópálya is. Az autósoknak 5000 forint a megyei matrica, a furgonoknak, 9 személyes kisbuszoknak, lakóautóknak viszont 10 ezer. Megjelent az utánfutókra kötelező vignetta is, de ezt csak a furgonoknak, kis- és nagybuszoknak kell kiváltaniuk.

Matricavásárlás. A röszkei határ felé is kell. Fotó: Segesvári Csaba

Matricavásárlás. A röszkei határ felé is kell. Fotó: Segesvári Csaba

 Nem várnak a felülvizsgálattal

Az új útdíjrendszer felülvizsgálatával a korábban ígért egy hónapot sem várják be – árulta el az Origo kérdésére [namelink name="Fónagy János"]. A lap azt írta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról már nem találgatott, hogy a felülvizsgálat eredményeként a ma még a fizetős térképen szereplő szakaszok közül hány válhat ismét díjmentessé.

A hivatalos kommunikáció szerint az átállást a Magyar Közút Nonprofit Zrt. táblákkal segíti, a munkák folyamatosan zajlanak. Megírtuk, az M5-ös bajai úti felhajtójánál semmilyen változást nem láttunk. Az M5-ös autópályát nem a közút, hanem az AKA Zrt. kezeli. Talán ennek köszönhető, hogy december közepe óta semmi sem változott az 55-ös út M5-ös csomópontjánál: a tábla szerint Mórahalom felől balra, a már nem létező Szerbia-Montenegró (SCG)-beli Belgrád felé lehet felhajtani, matricát csak a 3,5 tonnánál nagyobb teherautóknak és a buszoknak kell venniük. Arról egy szó sincs, hogy a határ felé tartó autósoknak január elseje óta díjköteles az autópálya.

A Szentes és Csongrád térségében élőknek fontos információ, hogy a Csongrád megyei matricák az M5-ösön csak a kisteleki csomópontig érvényesek, a kiskunfélegyházi lehajtóhoz már egy újabb, Bács megyei vignetta is kell.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-től megtudtuk, január 5-én 10 óráig összesen 318 ezer matricát adtak el. Ebből 188 ezer a megyei, 2000 a Csongrád megyei matrica.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!