Édesapjáról vallott Gregor Bernadett

– Hogyan fogadta az édesapjáról szóló albumot?
– Bármilyen meglepő, még nem láttam a kötet végleges formáját. A szerkesztésében sem vettem részt. A kötet írójával, Hollósi Zsolttal egy alkalommal találkoztam, hogy az édesapámról beszélgessünk. Természetesen, boldog vagyok, hogy készült egy ilyen könyv. Az is rendkívül jó érzéssel tölt el, ha bekapcsolom a televíziót, és az ott futó kívánságműsorban az édesapám felvételeit kérik. Nagyon jó látni, hogy az emberek mennyire szerették, szeretik őt. Nem hagyják, hogy bárki is elfelejtse. Szerintem a világ legtermészetesebb dolga, hogy egy ilyen szép album készült róla. Nagyon megérdemli.

– Ha ön írna könyvet az édesapjáról, mi lenne az első, bevezető mondata?
– Nem tudom megmondani, mi lenne az első mondat, hiszen rendkívül nehéz szavakban kifejezni, hogy az együtt eltöltött 34 év kapcsán mi jutna elsőként, legfontosabb momentumként az eszembe. Most egészen biztosan az, hogy nagyon-nagyon hiányzik. De ha ugyanezt még életében kérdezték volna meg, akkor minden héten más és más lett volna az első mondat. A hihetetlenül szoros érzelmi kötődésünk miatt folyton változó volt a viszonyunk.

Édesapjáról vallott Gregor Bernadett.
Fotó: Schmidt Andrea
– Változó, azaz viharos?
– Valami olyasmi. Azt hiszem, bármennyire is viharosan éltük meg, volt benne egyfajta állandóság: a szétbombázhatatlanul erős szeretet. Egy apa sokszor nehezen éli meg, amikor lánya kamaszkorba lép. Lehet, hogy a fiaim mellől majd én is ki fogom utálni a leendő menyeimet. A kapcsolatunk folyamatosan hullámzott, és néha bizony eltakarták a felhők a napot. A szeretet és a féltés azonban soha nem veszett el belőlünk. Apukám mindig nagyon féltett engem, éppen azért, mert nagyon-nagyon szeretett.

– Hasonló szellemben neveli a gyermekeit, mint ahogyan az édesapja gondoskodott önről?
– Bármi történik velem, mindig arra gondolok, hogy apu erre hogyan reagált volna. Nagyon sokszor azt gondolom, hogy tökéletesen úgy viszonyulok dolgokhoz, mint ő. Én is indulatos vagyok, és ő is bevágott ajtókat maga után az élete során. Ha az igazságérzetem lázadozik, én is borzasztó nehezen kötök kompromisszumokat. Apa nem nevelt különösebben szigorúan, nem voltak maradi nevelési elvei, ahogy nekem sincsenek a gyermekeimmel szemben. De mindenképpen léteznie kell közöttünk egy alapvető őszinteségnek.

Gregor Bernadett és Gregorné Takács Mária a reprezentatív album bemutatója után.
Fotó: Schmidt Andrea
– Példaképnek tartotta az édesapját? Annak idején mennyire támogatta azt, hogy ön is színész legyen?
– Nagyon diplomatikus volt, valójában soha nem beszéltünk erről. Hihetetlenül hálás vagyok a szüleimnek, mert hagyták, hogy azt csináljam, amit igazán szeretek. Sok művész szülő azt mondja: agyonvágom a gyermekemet, ha ő is művészi pályára akar menni. Nagyon jól tették, hogy hagytak a magam útján járni, hiszen hálát adhatok a sorsnak, hogy azt csinálom, amit nagyon-nagyon szeretek. Ez számomra az egyik legfontosabb dolog.

– Itt a húsvét. Emlékszik ezzel az ünneppel kapcsolatos családi történetre?
– A húsvétot ugyanúgy ünnepeltük mint más család. A legemlékezetesebb gyermekkori húsvéti élményem talán az, hogy nyulakat kaptam és azok szétrágták a villanyvezetékeket, de ez persze nem apukámmal kapcsolatos.

Vegyes érzelmekkel

Gregorné Takács Mária vegyes érzelmekkel vette kezébe a Szegedi Nemzeti Színházban szerdán bemutatott albumot. Mint mondta: jobban örült volna annak, ha a kötet még nem készült volna el, [namelink name="Gregor József"] ugyanis nem akarta, hogy könyv szülessen róla - életében. Az özvegyet ugyanakkor jóleső érzéssel töltötte el, hogy ilyen sokan összefogtak a kiadvány megszületéséért, és nem hagyják Gregor Józsefet elfelejteni.