Szeged és környéke

2013.01.23. 18:33

Édikétől nem szöknek meg a gyerekek

Szeged - Jövőre 12 év alatti fiatal nem kerülhet gyermekotthonba, nevelőszülőhöz kell őket irányítani. A szakember szerint a személyes törődést semmi sem helyettesítheti; Csongrád megyében közel kétszáz 12 éven alulit helyeztek el nevelőszülőnél. Bodor Jánosék 20 éve foglalkoznak gyermekekkel, 9-en már kirepültek, helyükbe másik 9 érkezett.

Segesvári Csaba

Nem maradhatnak a gyermekotthonokban jövő évtől a 12 évnél fiatalabbak, a kormány tervei szerint 2014-től mindenkinek nevelőszülőt kell keresni. A szociális államtitkárság szerint a kisebb gyermekeknek nagy traumát okoz a gyermekotthon. Ma Magyarországon 21 ezer 500-an élnek gyermekgondoskodási ellátásban: Csongrád megyében közel 500-an, ebből 200-an 12 év alattiak. Kilencüket egy sándorfalvi nevelőszülő házaspár, Bodor János és felesége „gyógyítja".

Katonásan sorba állított plüssfigurák tömege, gyermekfotók hada jelzi, sokan laknak Bodor Jánoséknál. A hivatásos nevelőszülők 20 éve foglalkoznak gyermekekkel, két sajátjuk után kilencen már kirepültek, kilencen még velük élnek. – Mindig is nagy családot szerettünk volna, de csak két gyermekünk született. Édesanyám miatt Sándorfalvára költöztünk, őt ápoltuk ebben a hatalmas házban. Ő elment, a szeretet viszont maradt. Úgy döntöttünk, nevelőszülők leszünk – mesélte [namelink name="Bodor Jánosné"]. A nagycsaládban a legkisebb gyerek 12, a legidősebb 23 és fél éves.

A családi asztal. Fotó: Segesvári Csaba

Készül az uzsonna Bodoréknál. Kilenc gyereknek adnak kenyeret, másik kilenc már kirepült.
A szerző felvétele

Szakemberek szerint a nevelőszülői elfogadás segít a lelkileg megsebzett gyermekek gyógyulásában. – A 12 éves Csabi előző családjától megszökött. Testvéreit is mi neveljük, így végül hozzánk költözött. Később azt mondta: „Édikém, tőled nem szöktem volna meg". Majd még hozzátette: „Én választottalak". Azt tanítjuk, hogy segítsük egymást – mesélte a gyerekek által csak Édinek becézett asszony.

Az elmúlt 20 évben 9 gyermek már „hazakerült", ugyanis normalizálódott a családi hátterük. – Fájdalmas, amikor elmennek, de nem tarthatjuk vissza őket. Sajátjainkként neveljük a gyerekeket, mindegy, honnan jönnek. Nem számít, hogy magyar vagy éppen cigány. Nem számít, hogy tanulásban akadályozott, csak egy számít: értékes ember váljon belőle – vallja Bodor Jánosné. Hozzátette: tudomásul vették, hogy nem a családnak keresnek gyereket, hanem a gyereknek családot. – Szeretném kikiabálni, hogy akiben van szeretet, és hiszi, hogy tud gyermeket nevelni, lépjen: nyisson a gondoskodásra szoruló gyerekek felé – mondta a nevelőszülő.

A családokból kiemelt, gyermekvédelmi rendszerbe került fiatalnak az a legjobb, ha családba kerül. Az állam támogatja a nevelőszülői hivatást, ezzel segíti a gyerekek egészséges fejlődését – mondta lapunknak [namelink name="Kothencz János"]. Az ifjúságvédelmi szakember úgy véli, a személyes törődést semmi sem helyettesítheti. – A szakellátásba legtöbbször 6-8 évesen kerülnek be a fiatalok, de egyre gyakoribb a 14-15 évesek kiemelése. Emberfeletti kihívás a tiniként ellátásba vett, olykor 5-6 éve pszichoaktív szerekkel élő gyerekek vagy éppen a serdülőkorára prostituálódott kislány megmentése. A társadalom felelőssége is, hogy időben jelezze a környezetében élő veszélyeztetett gyermeket. Minél később kerülnek az ellátórendszerbe, annál nehezebb az életük – magyarázta a szakember.

Családi kép

Családi kép

Hivatásosok havi 135 ezerért

Jelenleg Magyarországon nagyjából ötezer nevelőszülő van, aki havonta 15 ezer forintot kap egy gyerek neveléséért. A 350 hivatásos nevelőszülő (ők négynél több gyereket is családjukba fogadhatnak) pedig havi bruttó 135 ezer forintot keres. A kormány szerint a most meghirdetett programjuk sikeréhez újabb ötszáz nevelőszülő megtalálására és képzésére lenne szükség.  
Kothencz János vallja, a nevelőszülő, az új család egyben új esélyt is jelent. – Látom a különbséget az intézményi és a nevelőszülőknél felcseperedett gyerekek között. Sajnos azt kell mondanom, a mai napig negatív, túlzó általánosítás övezi a gyermekgondoskodási ellátásban élőket. Emlékezzünk vissza a tápéi gyermekotthon körül kialakult méltatlan helyzetre, ahol a lakók már akkor tiltakoztak a költözés ellen, amikor még a részleteket sem ismerték. Az elmúlt 6 hónapban végzett integrációs programsorozatunk eredménye, hogy megtöbbszöröződött a nevelőszülői jelentkezés. Sikerült a nyílt napokon a szegediekkel is megismertetni a gyerekeket, és megmutattuk: ők semmivel sem rosszabbak, különbek. Minden gyerek jóravaló. De ne feledjük: mégiscsak eldobták őket. A gyerekeknek olyan szinten roncsolódott a bizalomképük, hogy ember legyen a talpán, aki képes őket a szeretetteljes elfogadással meggyógyítani. A nevelés ma már nem felügyeletet, hanem törődést jelent – mondta Kothencz János.

A szakember szerint a törvényi szabályozás tudatosítja a hatóságban, hogy a védelembe vett gyermeket a lehető legkorábbi életkorától egészséges, családi környezetbe helyezze. – Amit a kormány priorizál, a megyében már működik. 350 nevelőszülőnél gyógyul a 12 év alatti gyerekek több mint 95 százaléka. A maradék 5 százalék, ha rövid időre is, de gyermekotthonba kerül. Úgy vélem, lassan elérhetjük, hogy minden gyermek családba kerüljön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!