Szeged és környéke

2009.04.29. 23:44

Egy életem van, azt így kell leélni

Szeged - Rádiót hallgat, tévézik, számítógépen hangkártya segítségével tájékozódik, barátaival horgászik a Vakok Otthonában élő, 38 éves Lénárt Csaba. Négy végtagja közül már csak a bal keze ép teljesen: mindez súlyos cukor- és vesebetegségének következménye. Sorsába beletörődött, életét optimistán szeretné leélni.

Fekete Klára

Akinek bármi baja van az életével, családi körülményeivel, munkájával, annak azt javaslom: ismerje meg Lénárt Csabát. Erőt meríthet a vele való beszélgetésből, abból az életszemléletből, ahogy ő egyik sorscsapást a másik után túlélte, és elfogadta.

A 38 éves, súlyos cukor- és vesebetegségben szenvedő férfi 10 éve él a Vakok Otthonában. Kétágyas szobában lakik, egyetlen ép kezével látja el magát. Reggel felkel az ágyából, átül a kerekes székébe, mosakszik, reggelizik. Ha napközben megéhezik, kiveszi a kis hűtőjéből a városból hozatott szalámit, az asztalra teszi, csonkolt karjával lefogja, bal kezével pedig felvágja.

Egész nap szól a rádió, így Csaba naprakész a világeseményekből, mindenről van véleménye. Szobája sarkában ott a szintén saját pénzén vásárolt számítógépe, amelynek kezelését Budapesten, 3-3 hónapos tanfolyamon sajátította el. A gép beszél hozzá, már amikor működik: nemrégiben ugyanis elromlott a hangkártya, és amíg a bátyja nem hoz újat, ki van rekesztve az internet világából.

Lénárt Csaba a Vakok Otthonában él: egyetlen ép kezével látja el magát. Fotó: Frank Yvette

Lénárt Csaba a Vakok Otthonában él: egyetlen ép kezével látja el magát.
Fotó: Frank Yvette

Minden másnap jön érte a betegszállító, és az új klinikára viszi: vesebetegsége miatt ugyanis 2003 óta dialíziskezelésre szorul. Beletörődött-e a helyzetébe? Azt válaszolta, nincs más választása. „Egy életem van, azt így kell leélni. Akadnak, akik még nálam is rosszabb helyzetben vannak, akkor miért adnám fel?" – kérdezte.

Műtétek sorozata

Lénárt Csaba 1971-ben született Szegeden, 1977 óta kezelik cukorbetegséggel, vércukorszintje nehezen állítható be. Veseszövődménye 1996 óta ismert. 1997 óta nem lát. Végtagjait előrehaladott, súlyos érelmeszesedés és fertőzés miatt veszítette el: 2007-ben a bal lábát, 2008 májusában előbb a jobb keze ujját, majd alkarját, júliusban a jobb lábát amputálták.

Szokott-e sírni? Csak amikor a szülei eszébe jutnak – mondta, és elmesélte, 13 éves volt, amikor az édesapja, és 15, amikor az édesanyja meghalt. Két édestestvére van, velük jó a kapcsolata, egyiküknél lakott is, amikor megvakult, csak szűk lett a szaporodó család számára a lakás.
Noha Csabánál már 6 éves korában diagnosztizálták a cukorbetegséget, felnőttkoráig teljes életet élt. Férfiruha-készítőnek tanult a 624-esben, a Szegedi Ruhagyárban sikeres modellkészítőként dolgozott 1996-ig, 26 éves koráig: addigra fokozatosan elveszítette a látását. Most rokkantnyugdíjas. „Sosem fogok hozzászokni ahhoz, hogy nem látok, legfeljebb rövid időre megfeledkezem az állapotról. Próbálok mindent csinálni, és csak akkor hagyom abba, amikor végképp nem sikerül. De a legeslegjobban a kezem hiányzik" – mondta, és elmesélte: nemrégiben, 2 év leforgása alatt két lábát amputálták, jobb kezét csonkolták.

Csaba örül a jó időnek, várja, hogy jöjjön érte gyerekkori barátja, és elmenjenek a Lencsésre horgászni. Amikor elköszöntünk, örült, hogy „viszlátot" mondtunk. Utálja, ha kíméletből valaki elmormol egy „viszonthallást". Ennél már csak az rosszabb, ha a takarítók elmozdítják a helyéről a holmiját.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!