Szeged és környéke

2019.07.27. 08:30

Egy hónap alatt 262-en mentesültek a hiteltől

Egyre többen mentesülnek hitelüktől, vagy csökkentik a fennálló tartozás összegét az országban a családvédelmi akcióterv részeként. Megyénkben eddig 262 jelzáloghitel-elengedés történt, míg országos szinten már 3100-an éltek a lehetőséggel.

K.A.R.

Egyre növekszik az érdeklődés a családalapítást segítő kedvezmények iránt, eddig országosan mintegy 14 ezer család tudott élni a program által kínált valamelyik lehetőséggel – ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a július elsején életbe lépett akcióterv eredményeit. Novák Katalin mérföldkőnek nevezte a családvédelmi akciótervet, s úgy fogalmazott, még nagyobb fordulatszámra kapcsoltak a családok segítése területén. Elmondása szerint intenzív érdeklődésre számítottak, hiszen kit ne mozgatna meg 10 millió forint, egy új autó vagy lakás lehetősége, vagy akár az, hogy csökkenhetnek a család hitelterhei.


Novák Katalin elmondta, július elsejével nyílt meg annak lehetősége, hogy a második gyermek érkezésekor a fennálló ingatlanfedezetű jelzáloghitelekből egymillió forint jóváírását lehet kezdeményezni, míg harmadik gyermek érkezése esetén négymillió forintot, minden további gyermeknél pedig további egy-egy milliót engednek el a lakás jelzáloghiteléből. Hozzátette, korábban másfél év alatt volt annyi igénylés, mint most az elmúlt hetekben.

Július eleje óta a kormányhivatalokban lehet igényelni az akciótervhez kapcsolódó támogatásokat. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Július eleje óta a kormányhivatalokban lehet igényelni az akciótervhez kapcsolódó támogatásokat.

FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

Jól látszik, sokakat szólított meg a kormányzati intézkedés, a legfrissebb adatok szerint országosan már 3100-an használták ki a lehetőséget. A Csongrád Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint megyénkben is élénk érdeklődés övezi az akciótervet, július elseje óta eddig 262 hitelelengedés történt. Ezt a támogatási formát a kormányablakokban kell igényelniük azoknak a családoknak, akik gyermeket várnak és lakáshitelük van. Juhász Tünde kormánymegbízott napokban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, Csongrád megyében eddig összesen 2243-an igényelték valamelyik támogatási formáját az akciótervnek. A legnépszerűbb jelenleg a ba­­ba­­­váró támogatás, azt követi a családi otthonteremtési kedvezmény kiterjesztése, ismertebb nevén a falusi csok, aztán következik a nagycsaládosok gépjárművásárlása és a jelzáloghitel csökkentése.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!