Szeged és környéke

2016.09.15. 18:36

Egy, kettő és négy keréken: gyakorlati vándorgyűlés az újszegedi liget közepén

Konnektorról tankoló Tesla és BMW, kipróbálható elektromos bicikli és robogó, valamint látványos drónbemutató is csábította az érdeklődőket csütörtök délután a ligetbe, ahol a ,,villamos" szakemberek rendezték országos vándorgyűlésük szabadtéri programját.

K. A.

Benépesült csütörtök délután az újszegedi Erzsébet liget Liszt Ferenc sétánya, a természet közepén ismerkedhettek a részvevők – köztük nagyon sok diák – a jövő innovációjával és a fenntartható fejlődéssel. Tehették mindezt egészen gyakorlati megközelítésből. Hat jármű kategória nyolc példányát próbálhatták a ki a vállalkozó szelleműek. Úgy, mint elektromos bicikli, roller, robogó, egy-, illetve kétkerekű önegyensúlyozó és volt még egy összecsukható elektromos kerékpár is.

˝Villamos˝ szakemberek országos vándorgyűlésének szabadtéri programja az újszegedi ligetben. Fotó: Török János - GALÉRIA


A Magyar Elektrotechnikai Egyesület vándorgyűlés kísérőprogramját az EDF Démásszal közösen szervezte, aktív közreműködője volt az eseménynek az elektromos autóparkjának egy részét felvonultató szegedi BMW márkakereskedő, a C-Mobil is. Az i3-modellből mindjárt kettőt is bemutattak, a „nagyobbik", tisztán elektromos üzemű modell már 300 kilométert képes megtenni egyetlen töltéssel.


Konnektorról tankolt egy Tesla is, az elektromos autózásban élenjáró márka modelljei már bizonyítottak. Tóth József, az EDF Démász egyik ügyvezető igazgatója azt kívánta a fiataloknak, hogy megérjék, amikor ezek az elektromos járművek mindenkihez elérhető közelségbe kerülnek.

 

˝Villamos˝ szakemberek országos vándorgyűlésének szabadtéri programja az újszegedi ligetben. Fotó: Török János - GALÉRIA


Kétféle drónbemutató is volt, a kisebbiket egy hálós sátor alatt tartották, a nagyobbikat a szabadban. – Az utóbbi méretet a gyakorlatban is használják az áramszolgáltatók, amikor segítségükkel bejárhatatlan területeket vizsgálnak át, illetve napelemparkokat ellenőriznek – tudtuk meg Haddad Richárdtól, a rendező egyesület főtitkárától. A szakember elmondta, bőven van még tennivalója az ágazatnak az e-mobilitás területén, a hálózatok ugyanis még korábbi igények szerint épültek ki.

 

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester úgy csatlakozott a programhoz, hogy kiemelte Szeged jelentős kapacitású elektromos tömegközlekedését. Ahogy a villanyautók egyre messzebbre jutnak, úgy a trolibuszok is fejlődnek és ma már áramszedő nélkül is képesek megtenni néhány kilométert. Beszélt arról, hogy minél kisebb ökológiai lábnyoma legyen a városnak és ez ügyben a tömegközlekedésben és a parkolásban is vannak még tartalékok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!