Szeged és környéke

2016.03.12. 11:39

Egy km/h-val túllépte a sebességet, eljárást indítottak ellene

Nem elírás, valóban egy, azaz 1 kilométer/órával ment gyorsabban a megengedettnél az M5-ös autópályán egy szegedi autós, amikor a rendőrök elkapták. A büntetés nyelvezete zseniális.

Segesvári Csaba

– Csak mert senki nem hiszi el, akinek mesélem – ezt írta büntetésének fényképe mellé az a szegedi autós, aki ellen hihetetlen ok miatt indítottak eljárást a rendőrök. A harmincas éveiben járó Alízt a rendőrök Kiskunfélegyházánál kaptál el. A szabálysértési irat szerint „2015. 08. 14-én, 17 óra 41 perckor Kiskunfélegyháza, M5 autópálya jobb pályatest 108 kilométer + 300 méterszelvényénél sebesség túllépést követett el, az adott útszakaszra megengedett 130 km/óra sebesség helyett 131 km/óra sebességgel közlekedett."


A hivatalos levél azt is tartalmazza, hogy a fiatal nő két éven belül nem szabálytalankodott, ezt a büntetés kiszabásánál figyelembe vették.

Az ügyirat

Az ügyirat


Az eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási osztálya indította, így valószínű, hogy Alíz nem is találkozott a rendőrökkel, a traffipax a szokásos félegyházi helyen dolgozott. A szabolcsi rendőrök megállapították, „a sebességtúllépés csekély mértéke (1 km/óra) a közlekedésbiztonságot nem veszélyeztette, így jelen esetben a pénzbírság kiszabásától eltekintettem és figyelmeztetésben részesítettem. A figyelmeztetéssel a szabálysértési hatóság a rosszallását fejezi ki és felhívja az eljárás alá vont személyt arra, hogy a jövőben tartózkodjon szabálysértés elkövetésétől."


A rendőrök azt is írták, ha Alíz még egyszer gyorsabban megy, mint a megengedett, akkor az „ismételt szabályszegés esetén cselekménye szigorúbb elbírálás alá esik."


Olvasónk a levelet azért kapta, mert ha 130-cal mehet, akkor 131 és 147 között szabálysértést követ el, amiért szabálysértési eljárás indítható. Anno (2015 augusztusi a határozat) erről küldött a rendszer egy levelet, hogy gyorsabban ment, mint a megengedett, de nem bírságolnak, hanem figyelmeztetnek. Ráadásul a szabálysértési eljárás az elkövető személyéhez igazodik, tehát feltehetőleg a hatóság tudta, hogy ki vezette az autót.


148-tól kezdődik a közigazgatási bírságolás, onnantól 30 ezer a büntetés és jön az objektív a felelősség.

Nem a rendőr a hibás, hanem a rendszer - A rendőr nincs döntési helyzetben, nem mérlegelheti, hogy el akar-e járni, vagy sem. Ha a szabálysértési előadó kap egy hitelesített mérési eredményt 131 km-órásról köteles eljárni és a lehető legkisebb szankció az, amit meghozott. Egy zárt rendszerben automatikusan tett feljelentést kap az ügy előadója, ebbe nem nyúlhat bele és ez alapján szolgálati kötelessége eljárni. Nem engedhet el semmit sem méltányosságból, hiszen ezt a törvény számára nem teszi lehetővé. Kvázi nem a rendőr a hibás, a mulatságos határozatot hozó - ki nem mondva idióta -, hanem ilyen a jogszabály - írta olvasónk, aki valószínűleg jobban ismeri a rendszert, mint mi.


Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!