Szeged és környéke

2019.08.15. 15:24

Egy nap alatt négy elhullott gólya Sándorfalván - mutatjuk, mi öli a madarakat

Egy nap alatt négy elhullott gólyát szedett össze nemrégiben a sándorfalvi természetvédelmi őr. A fokozottan védett madarak többségével áramütés végez. Bár nehéz ez ellen tenni, a múlt héten az áramszolgáltató átalakított egy oszlopot, amelynél tavaly tucatnyi gólya pusztult el.

Tímár Kriszta

Az NKM Áramszolgáltató reakcióját cikkünkre itt olvashatják.


– Szegény gólya. Remélem, nem ő az anyuka – sajnálkozott Csenge Sándorfalván egy te­­tem felett. A madár éppen a há­­zukkal szemben fészkelt, nap mint nap nézegették a töb­bi utcabeli gyerekkel a kis családot. Egyik reggel azonban az a látvány fogadta őket, hogy az egyik gólya élettelenül fekszik a földön.


– Ez pont olyan rossz érzés, mint amikor a cicánk halt meg – szomorkodott a kislány.

A kiérkező természetőr a lá­­bán látható égésnyomok alapján megállapította: áramütés végzett vele. – Ma ez már a ne­­gyedik tetem, amit összeszedek – mesélte Puskás József.


Bakró-Nagy Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi referense lapunknak elmondta, a középfeszültségű vezetékhálózatokon az év ezen szakaszában sok gólyapusztulást észlelnek, a fiatal madarak ugyanis ilyenkor repülnek ki, illetve a vándorútjukra készülő gólyák a táplálékkeresés miatt sokat mozognak.


– Az egyik, Szeged és Sándorfalva közötti mezőgazdasági üzem telephelye közeléből tavaly óta különösen sok elhullást jelentenek. Sok ott a rágcsáló, a hígtrágya-tároló fe­delén összegyűlő vízben pedig kétéltűek szaporodnak, valamint a közeli hulladéklerakón is élelmet találnak a madarak. Remek táplálkozóhelynek bizonyul tehát, egy közeli középfeszültségű feszítőoszlop pedig ideális éjszakázóhelynek tűnik a gólyák számára, azonban ez az áramütés szempontjából kü­­lönösen veszélyes fejszerkezettel volt szerelve. Tavaly több mint tucatnyi védett madár pusz­­tult itt el, idén eddig hét. Kérésünkre az áramszolgáltató néhány napja soron kívül átalakíttatta az oszlopot, így a környék legkritikusabb és legveszélyesebb helyén a probléma mostantól megszűnt – részletezte Barkó-Nagy Zsolt.

A szakember hangsúlyozta: a gólya 1993 óta fokozottan vé­dett faj, eszmei értéke 100 ezer forint. Aki elhullott példányt lát, az illetékes nemzeti park igazgatóságnak tehet erről bejelentést telefonon vagy e-mailben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!