Szeged és környéke

2015.11.21. 17:22

Egy nap, amikor mindenki rajongott a kémiáért

Mennyi keményítő van a tejfölben? Hogyan lehet egy üvegtálban varázslatosan hömpölygő ködöt csinálni? Miként vehetjük rá a PET palackot, hogy fújjon fel egy lufit? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphattak az érdeklődők szombaton, a Kísérletek kavalkádján.

Timár Kriszta

– A kígyó. Az tetszett a legjobban – mondta Hatvani Donát, miután végigjárta az összes helyszínt, ahol kísérletezni lehetett szombaton az Agórában. – Lehetett boncolni is, de azt nem akartunk – tette hozzá barátja, [namelink name="Sele László"], majd nézték még egy kicsit, hogyan lesz némi porcukorból, szódabikarbónából és alkoholból meggyújtás után tekergőző, fekete hurka.


Hogy a természettudományok iránt nem fogékonyak a gyerekek, az nyilvánvalóan téves elképzelésnek látszott, amikor szétnéztünk a Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium programján. Összesen 25-féle kísérletet próbálhattak ki az érdeklődő gyerekek és minden asztalnál sorba kellett állni. Az hogy saját kezűleg „varázsolhattak", mindenki számára vonzónak tűnt, azzal pedig hogy a kísérletekre egyből magyarázatot is kaptak, tanultak is. Így tudhatták meg, miért változik meg a keményítős víz színe, ha szívószállal fújják, mitől fújódik fel a palack nyakára erősített lufi, ha szódabikarbónát pezsegtetnek benne és hogyan készül az a varázslatosan kavargó köd, amit a filmekben a boszorkányok üstjében lehet látni.

Kísérletek kavalkádja Szegeden. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA



Olyan kísérleteket mutatunk itt be, amelyek otthoni körülmények között, a háztartásban megtalálható eszközökkel is megvalósíthatók – mondta el [namelink name="Csiszár Imre"], a SzeReTeD laboratóriumvezetője. A kísérleteket a labor partnerintézményeinek diákjai végezték: az általános iskolások a földszinten, a középiskolások az első emeleten. Ezek többsége egyébként valóan nem igényelt nagy technikai hátteret, viszont kifejezetten szórakoztatta a gyerekeket. Ilyen volt például a kötélpályán kilőtt lufi, a bunzenégővel reptetett szemeteszsák vagy a fordítva beüzemelt porszívó, amivel ping-pong labdát lehetett reptetni.

Kísérletek kavalkádja Szegeden. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA



A nap folyamán két előadást is tartottak: [namelink name="Hopp Béla"] a lézer csodáiról, [namelink name="Hartlein Károly"] pedig a hideg birodalmáról. A tévéből is jól ismert egyetemi oktatótól tudtuk meg a nap leghasznosabb információját. Miközben mindenféle védőfelszerelés nélkül kísérletezett, hangsúlyozta: a szárazjeget kézzel tilos megfogni. Kivéve a fizikatanárokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!