Szeged és környéke

2016.02.13. 08:50

Egy szavazatot sem kapott, mégis ő lett az igazgató - Villáminterjú Konkoly Bélával

Szeged - Noha Konkoly Béla egyetlenegy szavazatot sem kapott a kollégiumi közösségektől, mégis őt nevezte ki a KLIK szegedi tankerületi igazgatója a Fodor-kollégium igazgatójának.

Szabó C. Szilárd

Nyemcsok és Surányi újra ringbe szállt


A Gábor Dénes kollégiumban csak a jelenlegi igazgatóhelyettes, Nyemcsok András pályázott, aki elnyerte ugyan a kollégiumi közösségek támogatását, a KLIK-igazgató mégsem nevezte ki, hanem új pályázatot írt ki. Az Ady-kollégiumban három belsős pályázott, és Surányi Andrást támogatták meggyőző többséggel a kollégiumi testületek. Őt sem nevezte ki Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, hanem új pályázatot írt ki. Úgy tudjuk, a második körös pályázatban a Gábor Dénesben ismét csak Nyemcsok András, az Ady-kollégiumban pedig csak Surányi András pályázott.

Az öt szegedi középiskolai kollégiumból négy vezetésére írt ki pályázatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. A Szabadkai úton lévő Fodor József és a Korányi fasoron álló [namelink name="Janikovszky Éva"] kollégium új igazgatóját már kinevezte öt évre, 2021-ig [namelink name="Plesovszkiné Ujfaluczki Judit"], a KLIK szegedi tankerületi igazgatója.


A Janikovszky-kollégium esetében tiszta a kép. Az intézmény korábbi vezetője nyugdíjba vonult, és hárman – két külsős és egy belsős – pályáztak a helyére. A Szegedi Városi Kollégium honlapján nyilvánosságra hozott adatok szerint a belsős Szabó Erzsébet és a külsős [namelink name="Tóthné Facskó Zsuzsánna"] nagyot meccselt. Végül utóbbi söpörte be a több igen szavazatot. A döntő szót Plesovszkiné mondta ki, aki Tóthnét támogatta, és nevezte ki február 1-jétől.


 A Fodor igazgatói székére a Szabadkai úti kollégiumot 13 éve vezető [namelink name="Kuzma Éva"] és [namelink name="Konkoly Béla"], az SZTE gyakorló általános iskola (volt kis Ságvári) testnevelő tanára pályázott. Megkérdezték a kollégium nevelőtestületét, diákönkormányzatát, az alkalmazotti tanácsot és az intézményi sportmunkaközösséget. A nevelőtestület 8–0, a diákönkormányzat 12–0, az alkalmazotti tanács 8–0, a sportmunkaközösség 12–0 arányban Kuzma Évát támogatta Konkoly Bélával szemben.

 

Új vezetőt nevezett ki a KLIK-igazgató a Fodor-kollégium élére. Fotó: Frank Yvette

Új vezetőt nevezett ki a KLIK-igazgató a Fodor-kollégium élére. Fotó: Frank Yvette

A KLIK válasza


„Tagintézmény-vezetői megbízás tárgyában a döntés meghozatala a KLIK belső eljárásrendje szerint a tankerületi igazgató hatásköre, aki a döntését nem köteles megindokolni. A tankerület célja, hogy a Szegedi Városi Kollégium valamennyi tagintézménye élén olyan szakmailag elkötelezett, innovatív vezető álljon, aki eleget tesz a modernkori kihívásoknak és a magas szintű szakmai elvárásoknak" – válaszolta kérdéseinkre Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szegedi tankerületi igazgatója.

A nevelőtestület szerint Konkoly pályázata elnagyolt, tartalmi hiányosságokat, tévedéseket tartalmaz. Konkoly Klebelsberg nevét sem tudta helyesen leírni: Klebersbergként szólította meg az intézményfenntartót a pályázatában. A munkaközösség szerint az a pályázó legnagyobb hátránya, hogy „ugyan szerteágazó a kapcsolatrendszere, és a képzettsége is sokrétű, egyáltalán nincs sem kollégiumi, sem pedagógiai vezetői tapasztalata, de még tanári gyakorlata sincs ebben a korosztályban".


A közalkalmazotti tanács szerint Konkoly Béla marketinggel kapcsolatos elképzelései ugyan figyelemre méltók, de a pedagógiai tartalmat felületesen vázolta fel. A kollégium profiljába illeszkedő, hátrányos helyzetű tanulókkal való foglalkozási terve hiányos. A tanács szerint Konkoly a szervezeti struktúra lényeges elemeivel – KLIK, NGSZ, szállásszervezés – sincs tisztában. Kuzma Éva pályázatából kiderül, a Fodor kollégistáinak több mint hatvan százaléka hátrányos helyzetű. A tanács dicséri is, hogy Kuzma az ő nevelő védelmüket tartja a jövőben is első számú feladatnak.


Bár Konkoly Béla egyetlenegy szavazatot sem kapott, 40–0-ra alulmaradt Kuzma Évával szemben, Plesovszkiné Ujfaluczki Judit KLIK-igazgató mégis őt nevezte ki a Fodor-kollégium igazgatójának február 1-jétől. De csak március 1-jétől foglalja el az igazgatói székét, egy hónapra felmentést adott neki a KLIK, hogy rendezze dolgait a gyakorlóban.

Villáminterjú Konkoly Bélával 

– Hogyan fogadta, hogy senki sem szavazott önre? 

– Nem tudom, hogyan és miként zajlik a szavazás. Ami tény: két meghallgatáson voltam, a nevelőtestületin és az úgynevezett vezérkarin. Utána kaptam egy értesítést. 

– Arról, hogy ön lett az igazgató. 

– Igen, arról, hogy nyertem a pályázaton. Aztán megkaptam a kinevezésemet. 

– Elég nagy az ellenállás önnel szemben. Milyen fogadtatásra számít? 

– Amikor a Déli Apróhoz kerültem, elég nagy volt az ellenállás, mert az emberek nem akartak változást. Majd utána 8 éven át sikertörténet volt a Déli Apró. Amikor a Délmagyarországhoz kerültem, elég nagy volt az ellenállás, mert az emberek nem akartak változást. Majd utána a Délmagyarország egyik legjobb 4 éve volt, amikor ott voltam. Majd a rádióhoz kerültem, elég nagy volt az ellenállás, mert az emberek nem akartak változást. Miután a Rádió Pluszban jó eredményeket értünk el, onnantól kezdve mindenki szeretett és mindenki velem akart dolgozni. Tudomásul kell venni: az emberek 99 százaléka változásellenes, mert a megszokott, régi dolgokat szeretik. Ez pszichológia. Amikor vezetőként kezdtem el dolgozni, el tudtam fogadtatni magam. Úgy vélem, ezek után is el tudom majd fogadtatni magam vezetőként. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!