Szeged és környéke

2019.06.01. 21:28

Együtt celebráltak Ferenc pápával az egyházmegye papjai Csíksomlyón

Szeged, Csíksomlyó - Körülbelül 150-200 fő között van azok száma, akik részt vettek a Szeged-Csanádi Egyházmegyéből a katolikus egyházfő szombati csíksomlyói szentmiséjén.

Kiss Anna

Szegedről pénteken hetvenheten indultak útnak, köztük a Szeminárium pap növendékei, illetve az Egyházmegye papjai is – tájékoztatta lapunkat [namelink name=" Serfőző Levente"] oktatási püspöki helynök.


Kérdésünkre elmondta, több mint tíz plébános volt jelen Csongrád és Békés megyéből, mindannyian együtt miséztek Ferenc pápával, míg a kispapok az áldoztatásban működtek közre. A szemináriumi prefektus azt mondja, egy egész életre szóló ajándékot kaptak most azáltal, hogy közösen celebráltak misét Jézus Krisztus helytartójával.


Megtudtuk, Csíkszentimrén szálltak meg péntek este, onnan zarándokoltak tovább a somlyói nyeregbe.


Serfőző Levente közölte, a menet és a kétórás várakozás alatt is végig ömlött az eső, azonban a Jóisten keze ismét ott volt, hiszen ahogy elkezdődött a szentmise, elállt az eső, a végére pedig a nap is kisütött. Kiemelte, hatalmas élményben volt részük a történelmi értékekben és hitben gazdag Mária-kegyhelyen.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!