Szeged és környéke

2010.07.12. 22:11

Eladta a város a Hargitai utcai játszótér telkét

Szeged - Szabad használni Újszegeden a Hargitai utcai játszóteret annak ellenére, hogy a város eladta a telket a játékok alól. A mászóvárat és a csúszdát a tulajdonosnak kell átköltöztetnie az év végéig.

Dombai Tünde

– Évekkel ezelőtt az önkormányzati képviselőnk avatta fel a Hargitai utcai játszóteret, szívesen jártunk ki a gyerekkel. Most meglepetten olvastuk a kapura erősített táblát: magánterület – hívták újszegedi olvasóink Csörög rovatunkat. Így Kószó Zoltán is, aki hozzátette, a közelben nincs alkalmas, kisgyerekeknek való játszóhely. A Holt-Maros partján tönkretették a vandálok a játékokat, azokat le kellett bontani.

Farkasné Pocsai Blanka önkormányzati képviselő járt utána, mi lett a köztér sorsa. Az önkormányzat eladta a telket, a vevője, egy magáncég szolgáltatóházat tervezett építeni rá. A város a szerződésben kikötötte, hogy a vevőnek át kell költöztetnie a játékokat a többi városi játszóteret is üzemeltető Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. által kijelölt helyre. Az első vevő már továbbadta az ingatlant, az építkezés terve egyelőre a válság miatt megrekedt.

Év végéig kell átköltöztetni a játékokat. Fotó: Schmidt Andrea

Év végéig kell átköltöztetni a játékokat.
Fotó: Schmidt Andrea

Molnár László, az önkormányzat városüzemeltetési irodavezetője elmondta, a tulajdonosváltástól függetlenül megmaradt a játszótér-költöztetéssel kapcsolatos kötelezettség. Kérdésünkre – nem lett volna-e célszerű eladás előtt költöztetni a játszóteret – az irodavezető azt mondta: egymillió forint körüli nagyságrendű beavatkozásról van szó, ezt nem akarta nyakába venni a város. A játékok új helyéről még nincs döntés.

A játszótér magánterületen áll ugyan, de a játékokat nem zárják el, azokhoz saját felelősségükre bemehetnek a családok – tudtuk meg a terület tulajdonosának képviselőjétől, aki az újságban sem a saját, sem a cég nevével nem akart szerepelni. Tudna jó helyet a játszótérnek; nem messze, ennek a teleknek szinte a sarkában maradt még egy városi telekdarab, ott a mászóvár és a csúszda is elférne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!