Szeged és környéke

2014.05.13. 22:19

Elbontották a Vigadót, MÉH-be került a cégér

Elbontották a Vigadót az újszegedi ligetben. Az egykoron népszerű, de már évtizedek óta bezárt szórakozóhely területén parkot alakítanak ki, amelyben a tervek szerint júniusban lehet már sétálni. A bejárati kapuról a MÉH-be került a Vigadó cégér.

Szabó C. Szilárd

Tavaly decemberben határozott úgy a szegedi városi közgyűlés, hogy megvásárolja 36,7 millió forintért a budapesti Profit-Optima Kft.-től az újszegedi Vigadót, amelynek újkori története rendkívül kacifántos. Az ingatlanról többször írtunk az elmúlt hónapokban. Decemberben döntöttek a képviselők az egykori szórakozóhely lebontásáról, illetve arról is, hogy a területet a helyileg védett Erzsébet liget szerves részévé teszik, amit már régóta tervezett a város.

[namelink name="Molnár László"], az önkormányzat városüzemeltetési irodájának vezetője elmondta, az előző héten adták át a területet a kivitelezőnek, amely jól halad a bontási munkálatokkal. Kedden ottjártunkkor egy 24 tonnás markoló pakolta a teherautóra a Vigadó vasbeton vázas főépületének alapjait. A teraszok betonját és a kézilabdapálya aszfaltját még csak ezután szedik fel. A pálya körüli, 4-5 méter magas acéloszlopokat viszont már elszállították. Elvitték a bejárati kapuról a minden szegedi számára ismerős Vigadó cégért, amely egy ott dolgozó szerint MÉH-telepre került.

Elbontották a Vigadót, MÉH-be került a cégér. Fotó: Frank Yvette (galéria)


Molnár László elmondása szerint a bontási munkálatok, a törmelékek elszállítása és a tereprendezés után átadják a területet a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-nek, amely a védett liget üzemeltetője. Az irodavezető elmondta, a tervek szerint júniusban már lehet sétálni az újonnan kialakított parkban.

Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. ügyvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, a terület rekultivációja, visszazöldítése, a talajcsere és az alapvető kertészeti munkák több millió forintba kerülnek. Az igazgató hangsúlyozta, jelenleg csak szemlélői a Vigadó területén folyó munkának, mert velük még senki sem kötött szerződést a park kialakítására és gondozására.        

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!