Szeged és környéke

2009.09.17. 23:28

Elektronikus naplóba írják be a jegyeket

Szeged - Bő két hete napló nélkül járnak be óráikra a Deák Ferenc Gimnázium tanárai. A szegedi középiskola az elsők között vezette be az elektronikus adatrögzítést.

Márton Gergely

Szeptember elseje óta nem használják a hagyományos, papíralapú naplót a Deák Ferenc Gimnáziumban. A tantestület úgy döntött: idén már az elektronikus naplóba írják be a diákok érdemjegyeit, hiányzásait.
– Szétnéztünk a világhálón, konzultáltunk egy másik szegedi középiskolával, ahol már működött ez a számítógépes program – magyarázza Kis Gábor, a gimnázium igazgatója. – Az adatok feltöltése után a kollégák részt vettek egy továbbképzésen, hogy zökkenőmentesen induljon a tanév.

A program lényege, hogy az interneten keresztül bárhonnan elérhető, ezért a tanár akár otthonról is bejelentkezhet felhasználónevével és jelszavával. Az e-napló jól áttekinthető, a hagyományos napló minden funkcióját tudja.

– Miután beírta az óra anyagát, a tanár rögzíteni tudja a hiányzókat, felviheti az érdemjegyeket, és regisztrálhatja az esetleges dicséreteket vagy megrovásokat – mondja Kis Gábor. – Vitathatatlan előnye papíralapú elődjével szemben az, hogy az e-naplóban pillanatok alatt rá lehet keresni arra, hogy helyettesítés esetén melyik terem szabad, illetve melyik tanár tud bemenni és megtartani az órát.

Gergő történelemtanár jegyet ír be az e-naplóba. Fotó: Karnok Csaba

Gergő történelemtanár jegyet ír be az e-naplóba. Fotó: Karnok Csaba
Rossz hír a notórius iskolakerülőknek, hogy a program pontosan nyilvántartja a hiányzásokat, ráadásul adott időközönként lezár. Utólag már nem lehet módosítani a beírtakat vagy pótlólag beadni az igazolást. Előfordult, hogy egy napló rejtélyes körülmények között nem került vissza a tanári szobába. Az e-naplónál ez nehezen kivitelezhető.
– Kollégáim jól fogadták az új megoldást, mert így nem kell nyomozniuk, hogy a gyakori csoportbontásokkor éppen kinél maradt a napló. Mivel még nincs minden teremben számítógép, apró nehézség, hogy óra előtt kell kiválasztani az aznapi felelőt, a tanórán történteket pedig csak később tudják felvinni az adatbázisba – tudjuk meg Kis Gábortól.

Archiválás szempontjából nem akkora a változás, hiszen az e-naplót is öt évig meg kell őrizniük az iskoláknak. A korábbiakkal ellentétben azonban ez már helytakarékosabb, mert elfér egy CD-n is.
Év elején a kilencedikes diákok szülői értekezletén is szóba került a program, a kíváncsi apukák és anyukák rögtön azután érdeklődtek, hogy ők mikortól kísérhetik majd figyelemmel gyermekeik iskolai előmenetelét. Erre jövő szeptemberig kell várniuk.

E-naplók Szegeden

Több középiskolában is bevezették már az elektronikus naplót, amelyet egy szegedi cég fejlesztett ki. Ezt a szoftvert használják például a Fodor József Szakközépiskolában, a Déri Miksa Ipari Szakközépiskolában, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában, a Szegedi Ipari és Szolgáltató Szakképző Iskola Szeged-Móravárosi Tagintézményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!