Szeged és környéke

2013.03.20. 17:11

Élen szárnyal az Alföldi Repülőklub

Hódmezővásárhely, Szeged. Vitorlázórepülésben az Alföldi Repülőklub 2012-ben is megtartotta vezető helyét az egyesületek közti versenyben, a csapat- és az egyéni versengésben egyaránt.

Munkatársunktól

Vitorlázórepülésben az Alföldi Repülőklub 2012-ben is megtartotta vezető helyét az egyesületek közti versenyben, a csapat- és az egyéni versengésben egyaránt. A tavaly elért eredményeket értékelték a közelmúltban Budapesten, az Európa hajón tartott díjkiosztó ünnepségen.

Hagyományosan három kategóriában értékelnek a Magyar Vitorlázó Kupában, az MVK-ban. Az elsőben 129 sportoló repülése került górcső alá, ezt nevezhetjük abszolút sorrendnek. Az első tízben hat ARK-versenyző végzett, az első helyen (mindhárom kategóriában) Szabó József 5408 ponttal, a második klubtársa, Földi Zoltán lett 5214-gyel. A második kategória sorrendje (97 induló): 1. Szabó József 5408, 2. Földi Zoltán 5214, 3. Aczél Ferenc (szintén ARK és Hódmezővásárhely) 4791 ponttal.



A harmadik kategóriában is nyomasztó volt a szatymazi repülőtérrel rendelkező ARK fölénye, a dobogót uralták, végeredmény (35 induló): 1. Szabó József 5408 pont, 2. Aczél Ferenc 4791, 3. Molnár Géza 4156. A 37 klub versenyében – ezek után már nem csodálható – az ARK végzett az élen 125 ezer 492 ponttal, alaposan megelőzve a 81 ezer 883 pontos Dunaferr RK-t és a 65 ezer 653 pontos Malév RK-t. A csapatversenyben – 14 egység szállt harcba a helyezésekért – az ARK Szabó József, Földi Zoltán, Máté Attila összetételű triója diadalmaskodott.
Meg kell még említeni, hogy Szabó Péter, az ARK vezetője nyerte meg a nemzeti bajnokságot, és a 10 fős válogatottban két ARK-s sportoló található, Szabó Péter és Földi Zoltán.

Címkék#repülés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!