Életében először nyert a Redenczki házaspár

– 1970-ben házasodtunk össze, 1976-ig laktunk Tápé-réten. Amikor beköltöztünk Tápéra, megrendeltük az újságot. Minden Délmagyar-játékra jelentkezünk, de sosem nyertünk még. Most végre sikerült – mondta elégedetten Redenczki István.

– Régen megmosolyogtuk a szülőket, amiért az olvasást a gyászhírekkel kezdték. Fiatalok voltunk, nem értettük a dolgot. Ma már én is hátulról haladok előre: először megnézem, van-e ismerős a halottak között. Hiába, 70 éves vagyok – magyarázta.

A korábban géplakatosként, mezőgazdasági dolgozóként tevékenykedő István 12 éve tette le a lantot a munkahelyén, de azóta is folyamatosan szorgoskodik, nem véletlenül parkol a ház előtt a traktor. Felesége, Julianna 6 évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, azelőtt a gyermekélelmezésben dolgozott, főzött. Van öt kertjük, gyümölcsössel, veteményessel, a meglévő földekben takarmánynövény terem.

Sokáig nagyban űzték a fűszerpaprika-termesztést, ma már csak a rokonságban „terítik", őrlemény formájában. Annyi disznót tartanak, amennyit megesznek, a tyúkokat a tojás miatt etetik. Tennivaló akad bőven, mert a család is nagy. A házaspár 2 fia és 5 unokája Szegeden él, a legnagyobb unoka 24, a legkisebb 9 éves.

– Hétvégente nálunk ebédel a család, ilyenkor legalább négyfélét főzök, hétköznap csak kettőnkre kell. Van már serpenyőm, de olyan, mint a nyereményünk, kerámiabevonatos még nincs – mondta a 67 éves Julianna, aki esténként olvassa el a Délmagyarországot.

– Az utolsó betűig mindent elolvasok az újságban, a férjem reggel nézi át. Most még több szabadidőnk van, de a fákat már metszeni kell, kezdődnek a kerti munkák. Szeretünk kirándulni, nemrég jöttünk haza a Velencei-tóról. Igyekszünk aktív életet élni, járunk a nyugdíjasklubba, utazgatunk a klubtagokkal és a családdal. Ameddig az egészségünk engedi, kimozdulunk itthonról.