Hallgassa élőben!

Elhunyt Novák István

Közel 5 ezer elektromos kerékpár megvásárlását segítette eddig a klímavédelmi akcióterv
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a kilencedik fordulója nyílik meg augusztus 2. és 6. között.
Generációkat és közösségeket köt össze a Bökényi Művészeti Napok - Fotók
Gyökeret vert a bökényi városrész kétnapos kulturális rendezvénye: idén második alkalommal rendezték meg a tavaly indult Bökényi Művészeti Napokat. A rendezvény idén nagyobb téren és bővebb programkínálattal várta az érdeklődőket.
Kidőlt fák, leszakadt ágak a megyében
A katasztrófavédelem információi szerint Csongrád-Csanád megyében is dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán.
Augusztus 6-ától újra fogad turistákat a Dohány utcai zsinagóga
Ezentúl a Hősök temploma is látogatható lesz, amely eddig el volt zárva a látogatók elől.
Éjszakáig bárhol lehetnek zivatarok, a hétfő már szárazabb lesz
Fázni továbbra sem fogunk, bár a trópusi hőség mérséklődik.
Egy nap az ősi mesterségek jegyében Ferencszálláson - Fotók
Ferencszálláson már másodszor rendezték meg az ősi mesterségek napját, amelyen helyi, környékbeli és határon túli magyar kézművesek mutatták meg alkotásaikat, miközben hagyományőrző csoportok léptek fel.