Elhunyt Vörös László

Életének 71. évében elhunyt Vörös László irodalomtörténész, egyetemi docens, a Tiszatáj egykori főszerkesztője.
Fotó: Gyenes Kálmán

Vörös László Mélykúton született 1934-ben. Kiskunhalason érettségizett, majd 1962-ben a szegedi egyetemen szerzett magyar–történelem szakos középiskolai tanári oklevelet. Diploma után az egyetem újkori magyar irodalomtörténeti tanszékére került oktatónak, ahol nemcsak irodalomtörténetet, hanem verstant, esztétikát, műfajelméletet is tanított. Már ekkor publikált a Tiszatájban, amelynek egyetemi oktatómunkája mellett 1967-től rovatvezetője, 1975-től 1986-ig főszerkesztője volt. 1986 nyarán Annus Józseffel és Olasz Sándorral együtt őt is leváltották a betiltott lap éléről. Az 1989-es rehabilitáció után 1989-től 1997-ig a Tiszatáj szerkesztőbizottságának elnöke, majd a Tiszatáj Alapítvány kuratóriumának tagja volt.

Közel kétszáz tanulmánya, kritikája jelent meg. 1996 és 2000 között a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja volt. Tavaly tavasszal látott napvilágot a Szigorúan ellenőrzött mondatok című könyve. Tizenkét éven keresztül készítette feljegyzéseit a központi főszerkesztői értekezleteken – ezekre építve mutatta be kötetében a korszak politikai légkörét. Írása több mint visszaemlékezés, személyes élménybeszámoló – nemcsak azok számára tanulságos olvasmány, akik átélték a kádári puha diktatúra éveit, hanem haszonnal forgathatják azok is, akiket érdekelnek a hetvenes-nyolcvanas évek kultúrpolitikai történései.

Vörös Lászlót tavaly decemberben, 70. születésnapján barátai és tisztelői egy róla szóló kiadvánnyal köszöntötték, amelyből kiviláglott embersége és tisztessége. Márciusban a Szegedi Nemzeti Színházban ünnepelték, amikor átvette a Szegedért Alapítvány társadalmi és állampolgári kuratóriumának díját.

Vörös László temetése október 8-án, szombaton 12 órakor lesz a Bács-Kiskun megyei Mélykút kálvária temetőjében.

szponzorált tartalom
Új műsorral jelentkezik Várkonyi Andrea
Érdeméremmel ismerték el az Emlékpont történészének munkáját
Vincze Gábor a volt csendőrök második világháború utáni sorsával foglalkozik.
Minden tizedik autónál problémát talált a közlekedési hatóság
Múlt héten több mint 1300 teherautót és autóbuszt ellenőriztek.
ÚtOn: Belassult a forgalom a Belvárosban
Máris sokan közlekednek a bevezető utakon, külső körutakon, sugárutakon egyaránt, de egyelőre viszonylag jól lehet haladni.
Prevencióra szövetkeztek a szegedi háziorvosok
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadásokkal és egészségnapokkal várja a szegedieket a Prevent-ív Praxisközösség. Céljuk a betegségek megelőzése.
Állásajánlat, képzettség és nyelvtudás kell a nagy-britanniai munkavállaláshoz
Az új rendszer az alacsonyan képzett külföldieket szűrné ki.
Számos lehetőséget kínál az átalakuló szakképzés a fiataloknak
A kormány azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek.