Szeged és környéke

2009.08.26. 23:09

Elöregedett a gázcső

Forráskút - Spontán törés okozta a gázszivárgást Forráskút közelében, a települést Ülléssel összekötő út mellett két-három méterre kedden.

Munkatársunktól

A hegesztés mentén, anyagfáradtság miatt tört el a több mint húszéves, 110 milliméteres vezeték. Ezen a résen szivárgott a gáz – tudtuk meg Tátrai Jánostól, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivőjétől.

Mint azt tegnap megírtuk, a katasztrófavédelem és a tűzoltóság biztosította a helyszínt, a rendőrség a teljes utat lezárta, és áramtalanították a közelben lévő tanyákat, amíg a szakemberek a hiba elhárításán dolgoztak. Emberélet nem volt veszélyben, az útzárt még éjjel feloldották.

Az Égáz-Dégáz munkatársai rendszeresen ellenőrzik a gázvezetékeket. – A társaság évente mintegy másfél–két milliárd forintot fordít a vezetékek felújítására – tájékoztatott Molnár Károly, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. hálózati igazgatója.

Azt mondta, spontán meghibásodás vagy üzemzavar jellemzően nem fordul elő a vezetékeken, most viszont külső beavatkozás nélkül tört el a gázvezeték, mert elöregedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!