Szeged és környéke

2015.07.05. 20:31

Elrendelte a bíróság a hőszolgáltató felszámolását

A Szegedi Törvényszék június 24-én elrendelte a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felszámolását.

Munkatársunktól

A végzés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, és cégközlönyben kell megjelentetni a felszámolást. A kormány – megírtuk – június 25-én stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Szehőt, ami alapján másnap a Szegedi Törvényszék az állami Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t rendelte ki a céghez ideiglenes vagyonfelügyelőnek.

Ez azt jelenti, hogy ideiglenesen működik a vagyonfelügyelő a felszámolás elrendelésének jogerőre emelkedéséig, illetve közzétételéig. A felszámoló a csődtörvény értelmében jóváhagyási joggal rendelkezik a rendes gazdálkodás körét meghaladó szerződéseknél és jognyilatkozatoknál.

Betekinthet az adós könyveibe, vizsgálhatja a pénztárát, értékpapír- és eszközállományát, iratait, valamint pénzforgalmi számláit. Felvilágosítást kérhet a gazdálkodó szervezet vezetőjétől, illetve az adós helyiségeibe beléphet, bármely vagyontárgyát átvizsgálhatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!