Szeged és környéke

2019.06.24. 17:39

Energiatakarékosság: Londonban versenyez a mérnöki kar elektromos autója

Magyarországról három, összesen több mint 150 diákcsapat teszi próbára szuper energiatakarékos járműveit a július elején Londonban. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának csapata két év után új fejlesztésekkel utazik a versenyre - hétfőn bemutatták autójukat a sajtónak is.

Kovács András

A Shell Eco-marathon Europe 2019 verseny célja 1 liter üzemanyagból vagy 1 kWh energiából a legtávolabbra jutni. A szegediek STECO nevű csapata már harmadik alkalommal indul, 2015-ben és rá egy évre is próbára tették már elektromos járművüket, 2017-ben pedig sikerrel vettek részt a kvalifikációs versenyen Le Mans-ban, amivel lehetőséget kaptak, hogy idén elrajtolhassanak Londonban.


A 2015 a tapasztalatszerzés éve volt, elektronikai problémájuk adódott és az akkumulátorok is megadták magukat, így nem sikerült mért kört futniuk. 2016-ra nem csak új vázszerkezettel és burkolattal készültek, de megújították a vezérlést és az akkumulátorokat is. Így 167 kilométer/kWh eredményt sikerült elérnie a csapatnak, a 26. helyen végeztek, Le Mans-ban már 246 kilométerig jutottak.


– Legutóbb nem volt minden tökéletes, a gumik puhábbak voltak a kelleténél, és gyorsan melegedtek az akkumulátorok is. Azóta az autóba új motor került és kisebb fejlesztésekkel növeltük az energiahatékonyságot. Reméljük, sikerül megdöntenünk a rekordunkat, és több mint 300 kilométert gurulunk majd – mondta Seres Imre és Kele Péter. Mindketten végeztek már a TTIK fizika szakán, így nem klasszikus diákcsapat a szegedi. Megtudtuk, a vezérlő elektronikát is átalakították a jobb hatásfok érdekében, emellett az autó tömegén is faragtak.

Energiatakarékosság: Londonban versenyez a mérnöki kar elektromos autója - Galéria


A tömegről annyit, hogy a motor mérete alig nagyobb, mint egy klasszikus májkrémes doboz, a váz alumínium és sok a biciklialkatrész – ezzel együtt van egy alsó súlykorlát is. A tömeg a pilótakiválasztásnál is számított, Kozák Emese első éves gépészmérnök hallagató jelenleg 54 kilós, de nem nem szükséges extra versenysúlyt hoznia, 50 kiló alá nem is mehetne ruhástól és bukósisakostól. Azt mondja, amikor pilótának leigazolta a csapat, nem volt szó a testsúlyról, bár az apró betűs részt nem olvasta végig olyan alaposan... – Többször is teszteltem már az autót, legutóbb az SZTE Alma Mater Weekenden – mondja, hozzátéve ez a verseny nem a kényelemről szól, nincs lengéscsillapító az autóban és 8-9 bar a nyomás a gumikban.


Idén új helyszínen, a Londonhoz közeli Mercedes-Benz World pályáján 11 kört, vagyis 16 kilométert kell teljesíteniük a csapatoknak. – 24 kilométer/órás átlagsebességgel számolva körülbelül 40 percet ül majd az autóban Emese, ezután lemérik az áramfogyasztást és felszorozzák, hogy 1 kWh-val hány kilométert futhatott volna – avat be a részletekbe Seres Imre és Kele Péter. Azt mi tesszük hozzá, hogy ha kevesebb mint 40 forintért több mint 300 kilométert gurulhat egy hölgy, az nagyon gazdaságos.


Megtudjuk, a villanymotor nem dolgozik folyamatosan a futam alatt, maximum 20-25 százalék a gyorsítás, a többi a szabadon futás ideje. Felgyorsít az autó 30 kilométer/órára, majd gurul egészen addig, míg le nem csökken a tempó 20-ra. Utána jön a következő gyorsítási fázis. A fék szinte csak dísznek van, illetve veszélyhelyzetben használható, ha „mért körön" lassít vele a pilóta, az óriási energiapazarlás.

– Fontos, hogy csak egyenesben érdemes gyorsítani, a kanyarokban szabadon kell futni, ami pont fordítottja annak, mint amit a tanulóvezetőnek oktatnak, hogy a kanyarból kifelé kell gyorsítani – mondják a férfi csapattagok.

Egy liter benzinnel 2324 kilométer

A verseny története 1939-ig nyúlik vissza, amikor az Amerikai Egyesült Államokban az olajtársaság munkatársai barátságos kihívást hirdettek meg egymás között, hogy ki tud a legtávolabb eljutni ugyanannyi üzemanyaggal. Ez volt a kezdete annak a vetélkedésnek, amely ma távolsági versenykényt ismert. Az első „újkori" Eco-marathont 1985-ben Franciaországban rendezték meg, ahol 25 fából készült autó sorakozott fel a rajtvonalnál. Az azóta eltelt 34 év során a verseny egy több ezer résztvevővel rendelkező eseménysorozattá nőtte ki magát, tavaly egy csapat autója egy liter üzemanyaggal 2324 km-t tett meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!