Szeged és környéke

2019.07.22. 15:47

Ennyi szerelemlakattól még nem szakad le a Belvárosi híd - fotók

Volt, ahol kidőlt a korlát, de ez a veszély a szegedi hidat még nem fenyegeti. Mutatjuk, honnan ered a lakatolás szokása.

Farkas Judit

Többször írtunk már a szegedi Belvárosi híd szerelemlakatjairól: először akkor, amikor elkezdték a korlátra rögzíteni azokat. Idén februárban még a Tiszavirág-szobron is találtunk egyet. A szobor alkotója meg is állapította, nem szerencsés erre a szoborra  szerelemlakatot rakni, mert esetleg kérészéletű lesz a kapcsolat - itt jegyezzük meg, hogy óvatosan a szolnoki Tiszavirág híddal, úgy tudjuk, oda is lakatolnak Nem tudjuk, Laci és Sára együtt vannak-e még, de a lakatok - szerencsére nem a szobron, hanem a hídon - egyre szaporodnak. Most már nem csak a fém könyöklőre, hanem a híd elején álló kőoszlopokra is kerültek lakatok szívecskével, lánccal - és egyre több hal gyomrában találnak majd a horgászok kicsi kulcsocskákat. Annyi persze messze nincs, hogy úgy járjon a híd, mint a párizsi Pont des Arts gyalogoshíd, aminek korlátjára annyi lakatot erősítettek az évek alatt, hogy leszakadt a súly miatt.

Szerelemlakatok a Belvárosi hídon - GALÉRIA. Fotó: Farkas Judit


A lakatolás Magyarországon az utóbbi húsz évben vált szokássá, több városban helyeztek is ki lakatfalat egyenesen erre a célra. Az első az országban, a pécsi lakatfal a legenda szerint ennél jóval öregebb. Úgy tartják, 1971-ben a közeli középiskola végzős tanulói helyezték el iskolai szekrényük lakatjait a 4. számú kanonoki ház kovácsoltvas kerítésén, miután sikeresen leérettségiztek. A szerelmesek nem elkezdték, csak folytatták a lakatolást, ami egyébként egy ősi kínai hagyományra vezethető vissza. Mára elterjedt Ázsia mellett Európában és Észak-Amerikában is. A hagyomány azt mondja: ha a szerelmesek lakatot helyeznek el egy véget nem érő láncon vagy kerítésen, szerelmük örökké fog tartani. Ha egyszer valaki megtalálja a végtelen kerítést, láncot, korlátot, soha többé nem kell aggódnia az érzelmek tartóssága miatt. A Belvárosi híd azonban véges - azért sok szép évet kívánunk a lakatolóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!