Szeged és környéke

2008.03.13. 17:56

Erdélyi Ágnes főzésben és kultúrában is ínyenc

Szeged - Jeles és ismert személyiségeket kérdezünk sorozatunkban arról, milyen programot választanak maguknak a hétvégén, és azt szívesen ajánlják-e másoknak is. Ezúttal Erdélyi Ágnes, a Móra Ferenc Kollégium igazgatója és a Grand Café Mozi és Kávézó vezetője mondja el, mivel tölti szabadidejét.

Farkas Judit

Mindkét munkahelyén rengeteg kulturális hatás éri Erdélyi Ágnest, szabadidejében mégis folyamatosan követi, mi zajlik a városban irodalom, film, színház, képzőművészet terén. És mindemellett rengeteget olvas: főként szépirodalmat és irodalmi folyóiratokat.

– Úgy tapasztaltam, minél több elfoglaltságom van, annál inkább be tudom osztani az időmet. Szabad óráimban pótolom be, amit hét közben nem volt időm elolvasni – fedi fel a titkot, hogy tud minderre időt szakítani. – Most Borbély Szilárd versesköteteit forgatom – nagyon tehetséges költőnek tartom. Másik nagy élményem volt a napokban Szilágyi Ákos Halálbarokk című esszékötete, írásai a minket körülvevő világ értelmezéséről szólnak.

Erdélyi Eszter főzésben és kultúrában is ínyenc.
Fotó: DM/DV

Nem csak kulturális téren, az ételek területén is ínyenc az igazgatónő, az olvasás mellett ugyanis a főzés a másik kedvenc elfoglaltsága. Szívesen látja vendégül családját és a barátokat nagy, közös ebédeken, és az a legnagyobb öröm, ha minél kevesebb marad az asztalon a finom falatokból. – Ilyenkor különleges levesek, tűzdelt sült húsok kerülnek az asztalra zöldséges, gyümölcsös köretekkel. Evés után hosszan beszélgetünk, üldögélünk az asztalnál, és estére általában minden elfogy – meséli, és kiderül: nem csak a főzés öröme miatt tesz ki magáért. – Nagyon fontosak ezek a találkozások, feltölt és megnyugtat, ha édesanyámmal, testvéreimmel, barátaimmal tölthetem az időt.

A hétvégére azt tervezi, végre kipiheni az elmúlt hetek fáradalmait. Március tizenötödikén nem készül hivatalos ünnepségre, inkább a televízióban követi az ünnepi műsort, családi körben. – Volt év, amikor nagyon értékes ünnepi összeállításokat láttunk. Remélem, idén sem csak a sablonos, hivatalosan merev ceremóniákat közvetítik – mondja bizakodva. – Vasárnap pedig megpróbálok eljutni valamelyik észt filmre a Grand Caféban, vagy megnézem a Belvárosi moziban Till Attila első filmjét, a Pánikot, amiről eddig csupa jót hallottam.

Ez utóbbit az olvasóknak is ajánlja, családi programnak pedig kiváló Lázár Ervin cirkuszi elemekkel kiegészített mesejátéka a Szegedi Nemzeti Színházban, A kisfiú meg az oroszlánok. Aki utazni szeretne a hétvégén, annak javasolja: menjen el Gulácsy Lajos, a szecessziós festő életmű-kiállítására a budapesti KOGART Galériába – reméli, a tárlat idővel Szegedre is eljut.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!