Szeged és környéke

2019.08.06. 15:30

Erre az ötletre még a zsűri is azt mondta: zseniális! - Aranyat ért a szegedi diákoknak Dániában a vakvezető robotkutya

Aranyérmes lett a szegedi csapat a dániai robotépítési és programozási versenyen a hétvégén. Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola kisdiákjai vakvezető robotkutyájukkal a nemzetközi zsűri elismerését is elnyerték. Útban hazafelé értük utol őket, így meséltek élményeikről.

Hajó Edina

Dániában is remekeltek a sze­gedi robotépítő diákok. A va­sárnap befejeződött World Robot Olimpiad (WRO) elnevezé­­sű nemzetközi robotépítési és programozási versenyen 36 ország 900 versenyzője vett részt több kategóriában, köztük a szegedi kisiskolások. A Délmagyarországban beszámoltunk arról, hogy a július eleji nemzeti döntő open kategóriáját megnyerték az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjai, ezzel meghívást kaptak a nemzetkö­­zi megmérettetésre a dániai Aarhusba, amit nagy bravúrral megnyertek, és aranyéremmel a nyakukban térhettek haza. Múlt héten meglátogattuk a versenyre készülő diákokat (2019. augusztus 1.: Vakvezető robotkutya le­­góból – A robotolimpia dániai vi­­lágdöntőjén bizonyíthatnak a szegedi kisiskolások), akik megmutatták nekünk ötletüket. A kisdiákok – a másodikos Manai Delal és Kaszás Tamás, valamint a harmadikos Scurrah Linda – májusban kezdtek el készülni a szegedi regionális versenyre, Özvegy Judit tanárnő segítsé­gé­­vel. Mindannyian akkor is­­merkedtek meg a robotikával, álmukban sem gondolták, hogy három hónap alatt idáig jutnak. Hétfőn már útban volt hazafelé a győztes csapat, ekkor értük őket utol.

A győztes szegedi csapat az eredményhirdetés után: Kaszás Tamás, Manai Delal, Scurrah Linda és csapatvezető tanáruk Özvegy Judit.

A győztes szegedi csapat az eredményhirdetés után: Kaszás Tamás, Manai Delal, Scurrah Linda és csapatvezető tanáruk Özvegy Judit.

– A robotkutya ötlete az egyik kislányé, Delalé volt, azt, hogy vakvezető legyen, közösen találtuk ki. Megismertettük a gyerekeket egy látássérült férfival, aki mesélt nekik arról, milyen sok idő egy vakvezető kutya kiképzése – emlékezett vissza a tanárnő. Delal és Linda megmutatta nekünk, hogy Max, a robotkutya hogyan közlekedik: hangjelzést ad, amikor akadályt észlel, fényjelzést pedig azért, hogy felhívja a környezet figyelmét arra, hogy ő egy vak kislányt vezet. Ezt mutatták be a nemzetközi versenyen is. Delal édesapja, Reda Manai elárulta, míg az itthoni versenyen még izgultak a gyerekek, Aarhausban már egyáltalán nem.

Az egyetem gyakorlóiskolájának csapata a magyar után a nemzetközi döntőt is megnyerte.

Az egyetem gyakorlóiskolájának csapata a magyar után a nemzetközi döntőt is megnyerte.

– Az angolt is remekül használták, hiszen ez volt a nemzetközi nyelv. Nagyon élvezték a versenyt, és a zsűritagok hozzáállásából érezték, nyerni fognak – részletezte az édesapa.


Özvegy Judit tanárnő elárulta, több szakember is kiemelte, hogy maga az ötlet, a vakveze­­tő robotkutya zseniális. Egy má­­sik kategória zsűritagja azt mondta, hogy okos szerkezetük még a magasabb kategóriában is megállná a helyét. A gyerekektől megtudtuk, nagyon jól érezték ma­­gukat, voltak Legolandban és egy vitorláshajó-kiállításon is. Azt is elárulták, hogy az or­­szágos döntőn pénzjutalmat nyertek, amit kifejezetten robotfejlesztésre tudnak felhasználni.


A lányok még múlt héten elárulták nekünk, mindenképpen fejlesztenék Maxot, ehhez azonban még további alkatrészekre van szükségük, ezeket most meg tudják majd venni.


Azt még nem tudják, mi lesz a robotikaverseny jövő évi témája, ha beleilleszthető a robotkutyájuk, akkor tudnak vele indulni, ha nem, akkor is tovább fejlesztik első találmányukat. A gyerekekre még egy kis pihenés vár, szeptemberben pedig újult erővel folytatják.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!