Szeged és környéke

2019.09.06. 09:19

Európa második legnagyobb geotermikus távhőszolgáltató rendszere készül - bemutatták a távfűtés korszerűsítési terveit

Hivatalosan is bemutatták a szegedi távhőszolgáltatás korszerűsítési tervét csütörtökön Szegeden, az odesszai I. hőközpontban. A lényeg, hogy a jelenlegi drága és környezetszennyező gázfűtést termálvízzel, azaz annak a hőjével váltsák ki, amihez új kutakat kell fúrni. Huszonkét milliárd forintba kerül majd mindez.

Suki Zoltán

A geotermikus kutak fúrásával Magyarország egyik legnagyobb alternatív energiaprojektje zajlik Szegeden. A projekt részleteit csütörtökön ismertették a szakemberek az odesszai I. hőközpontban. Kiderült, hogy Szegeden több mint 27 ezer távfűtéses lakás van, amelyet csaknem 470 intézménnyel együtt huszonhárom fűtőmű szolgál ki. Ehhez évente 27 millió köbméter földgázt használnak fel, ami nagyon környezetszennyező. Ezt a szennyezést lehetne négy év alatt a felére csökkente­­ni.


A kilenc szegedi hőkörzetben egy-egy kitermelő és melléjük két-két, úgynevezett visszasajtoló kutat fúrnak – mondta a Szetáv igazgatója. Kóbor Balázs hozzátette, hogy a szegedi az izlandi Reykjavík után Európa második legnagyobb geotermikus lakossági távhőszolgáltató rendszere lesz, amit éppen ezért fokozott fi­­gyelemmel kísér a szakma külföldön is.

Három hónapig tart egy-egy kút fúrása, de utána kevésbé lesz környezetszennyező a távfűtés. FOTÓ: FRANK YVETTE

Három hónapig tart egy-egy kút fúrása, de utána kevésbé lesz környezetszennyező a távfűtés.

FOTÓ: FRANK YVETTE

A vizet egyébként a fenntart­ha­tóság miatt engedik vissza a talajba.


A bemutatón az is kiderült, hogy az összesen huszonkétmilliárd forintba kerülő beruházást konzorciumban valósítja meg az állam részéről a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nkft., valamint a Szetáv és a pénzügyi befektető Geo Hőterm Kft. Péter Tamás, az utóbbi ügyvezetője el­­mondta, az összköltségből 9,6 milliárd forintot az Európai Unió áll.


A kutak fúrása egyenként há­­rom hónapig tart, ami mellett le kell fektetni 44 kilométernyi távvezetéket és ki kell alakítani 75 hőcserélőt is.


A szegediek figyelmét pedig arra hívták fel, hogy a sajtón keresztül is tájékoztatják majd az embereket, hogy hol fognak fúrni, és mindenkitől türelmet ké­­rnek a zajos munka miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!