Szeged és környéke

2014.01.16. 13:44

˝Ez a banknak a veresége!˝

Szeged, Makó – Mégsem kell 224 millió forintot fizetnie annak a 14 Csongrád megyei ingatlantulajdonosnak, akiket a Raiffeisen Bank Zrt. perelt egy felmondott vállalkozói hitel miatt. Az eljárást visszautalták első fokra.

Segesvári Csaba

Ökölbe szorított kézzel, ujjongva hallgatták a Szegedi Ítélőtábla végzését azok a makóiak és szegediek, akiket a Raiffeisen Bank Zrt. egy nem fizető vállalkozó miatt perelt be. A [namelink name="Mányoki Zsolt"] vezette bírói tanács hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, amelyben a Szegedi Törvényszék 224 millió forintot ítélt meg a banknak. Az ítélőtábla eljárási hibák miatt a törvényszéket az eljárás megismétlésére utasította.

A pert – amelyről lapunkban többször beszámoltunk – a Raiffeisen Bank Zrt. indította 31 alperes ellen. A pénzintézet több, társasházak építésére szakosodott vállalkozásnak összesen 450 millió forintos keretbiztosítéki jelzálogjog kölcsönt nyújtott. Azzal a feltétellel, hogy ha a vállalkozó nem fizet, a lakásvásárlóknak kell helytállniuk. A vállalkozó nem törlesztett, a bank megpróbálta a lakók otthonait árvereztetni. Az első fokon megítélt 224 millió forintot annak a 10 szegedi és 4 makói lakástulajdonosnak kellett volna megfizetnie, akik készpénzért vagy éppen korábbi lakásuk beszámításával jutottak új otthonukhoz.

˝Ez a banknak a veresége!˝ Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


A több mint másfél órás tárgyaláson a pórul járt lakók ügyvédei hangsúlyozták, a bank felelőssége legalább akkora, mint a lakásvásárlóké és a vállalkozóé. [namelink name="Tomor Attila"] ügyvéd elmondta, a pénzintézet és a vállalkozó között létrejött hitelszerződés részletes feltételeit a bank bizonyíthatóan nem tartotta be. – A bank belenyugodott a szerződésszegésbe, és semmit sem tett, hogy az általa biztosított hitel visszafizetésre kerüljön – érvelt Tomor Attila. [namelink name="Siket István"], a harmadrendű alperest képviselő ügyvéd megjegyezte, a bedőlt hitel következményeit a bank megpróbálja egyedül a lakásvásárló tulajdonosokra terhelni.

A Raiffeisen Bank Zrt.-t képviselő [namelink name="Szabó Tamás"] álláspontja szerint a kialakult helyzetért nem a bank a felelős. – Nem akarok senkit megbántani, de a könnyelmű adásvételek is szerepet játszottak abban, hogy a befizetett pénzek nem jutottak el a bankig – mondta. Az ügyvéd hozzátette, a felperesi felelősség nem állapítható meg, és egyébként is irreleváns az ügy szempontjából. – Minden vevőnek lehetősége lett volna az eladótól megkövetelni, hogy mekkora jelzáloghitel terheli a lakásokat – vélte a bankot képviselő ügyvéd.

A Szegedi Ítélőtábla kimondta, a tartozás pontos összegét a megismételt eljárásban kell meghatározni. Mányoki Zsolt tanácsvezető bíró kifejtette, a pénzintézet először 224 millió forintot követelt a lakókon és a vállalkozón, amit az első eljárásban 194 millióra csökkentett.

˝Ez a banknak a veresége!˝ Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


– A könyvszakértő szerint több mint 92 millió forint megtérült, ez tény. A pénzintézet viszont több mint 35 millió forintos költséget, díjat követel, részletes indoklás nélkül – tette hozzá Mányoki Zsolt. A bíróságon elhangzott, a társasházakat építtető kft. ellen felszámolás indult, a vállalkozás óvadéki számláján közel 40 millió forint maradt, aminek a sorsát az új eljárásban tisztázni kell.

– Ez a bank veresége. Úgy gondolom, a részletesen kidolgozott kérelmünk miatt állt mellénk a bíróság – mondta megkönnyebbülten a tárgyalás után Miklán András, az egyik lakástulajdonos alperes. – Köszönetem az ügyvédünknek és a sajtónak, hogy nem hagytak minket magunkra. Ezt feltétlen írja meg – mosolygott [namelink name="Solymosi Lajosné"]. A Bakay Nándor utcai társasházban lakást vásárló szegedi tanárnő szerint győzött az igazság. – A védekezéseinket figyelembe véve kell az elsőfokú eljárást megismételni. A valós követelés a felszámolással egy időben 100 millió forintra csökkent – reagált az ítéletre [namelink name="Maklári András"], a Solymosi házaspár jogi képviselője. Az ügyvéd hozzátette, az újabb bírósági procedúra egy évig is eltarthat.


Korábban írtuk:

A pert – amiről lapunkban többször beszámoltunk – a Raiffeisen Bank Zrt. indította 31 alperes ellen. A pénzintézet társasházak építésére szakosodott vállalkozásoknak összesen 450 millió forintos keretbiztosítéki jelzálogjog kölcsönt nyújtott, azzal a kitétellel, hogy a vállalkozás nemfizetése esetén a lakástvásárló lakóknak kell helytállniuk. A vállalkozó nem fizetett, a bank így megpróbálta a lakók otthonait elárverezni.

Az ítéletet követően az egyik alperes, [namelink name="Miklán András"] azt mondta: a végzés a banknak a veresége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!