Szeged és környéke

2019.01.07. 15:33

Februárban kezdik a Belvárosi mozi felújítását, már felszedték a székeket a nagyteremben - fotók

Szeged - Már pakolnak a szegedi Belvárosi moziban, elkezdődött a bontás, a nagyteremben felszedték a székeket. A külső és belső felújítást a tervek szerint februárban kezdik, vetítés a mozi egyik termében folyamatosan lesz, a legtöbb rendezvényt is megtartják, főként a Délvidék Házban.

Hajó Edina

– Már szedik fel a székeket itt, a nagyteremben egy külsős cég munkatársai, ezeket eladtuk, egy dunaújvárosi intézmény vette meg – mutatta ottjártunkkor, január első hetében Szabó Éva, a Belvárosi mozi vezetője. A széksorok egy részét fehér lepel takarja, amely nem azok védelmét szolgálja, ez a már leszedett mozivászon, ami az újszegedi Délvidék Házba kerül át.


– Itt már január 15-én operát közvetítünk, újabb része lesz a Met-sorozatnak. Azt tervezzük, hogy az Ezüsthaj filmklub és az egyetemista filmvetítések is ott lesznek márciustól – magyarázta a mozi vezetője. Hozzátette, nagyon sok helyet bejártak, végül úgy tapasztalták, ez felel meg legjobban céljaiknak, minimális átalakítással, az itt lévő terem 220 fő befogadására is alkalmas lehet. Itt tartják majd meg a Zsigmond Vilmos Filmfesztivált májusban, és terveik szerint az Oscar-gálát is közvetítik majd.

Februárban kezdik a Belvárosi mozi felújítását. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

Lapunkban korábban megírtuk, az eredeti tervek szerint nyáron elkezdték volna a mozi komplex felújítását, de akkor az engedélybeszerzés elhúzódása miatt erre nem volt lehetőség. Nyáron úgy tűnt, novemberben hozzáfoghatnak a munkához, a jelenlegi állás szerint februárban jönnek a kivitelezők.


– A felújítás két részre bontható: az építés becsült költsége nettó 532 millió forint, az eszközbeszerzés nettó 160 millió. Az épület műemléki védelem alatt áll, ezért külön figyelmet fordítunk erre, az eredeti 1920-as állapotot szeretnénk visszaállítani.


Az előtér teljesen kitisztul, nem lesznek benne külön helyiségek, áttekinthető lesz az egész tér – tudtuk meg Jávorszky Ivántól, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nkft. igazgatójától. A két fenti termet – a Balázs Bélát és a Csőke Józsefet – nemrég újították fel, a nagyteremben viszont nagyon rég volt korszerűsítés. Most teljesen megújul a Zsigmond Vilmos terem, ahol kicserélik a mozivásznat, a hangrendszert és a székeket, renoválják a terem faburkolatát, akadálymentesítenek.

Februárban kezdik a Belvárosi mozi felújítását. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA

Korszerűsítik a fűtési, a szellőző- és a világítási rendszert is, kicserélik a nyílászárókat, hőszigetelik az épületet, és a homlokzat is megújul. A pincében pedig interaktív mozis kiállító-, illetve játszóteret alakítanak ki.


Szabó Éva hozzáfűzte: terveik szerint a felújítás alatt is üzemel majd a Csőke József terem, ahol a munkálatoktól függően akár napi 4 filmet is vetíthetnek. Amikor átadják a munkaterületet, az emeleten lévő kávézó is bezár, addig azonban nyitva lesz.


Az építkezés a tervek szerint hét hónapig tart, a mozi vezetői bíznak abban, hogy szeptemberben már itt fogadhatják a vendégeket. Annál is inkább bíznak ebben, mert tavaly igen jó évet zártak, közel százezres nézőszámmal büszkélkednek, remélik, hogy a felújítást követő években ez a szám csak nőni fog.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!