Szeged és környéke

2014.10.14. 17:55

Fejbe lőtte ismerősét, hogy törleszthessen

Szeged - A jelenleg 29 esztendős bajai férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a szegedi táblabíróság.

Munkatársunktól

Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a bajai férfit, aki 2009-ben egy puskával fejbe lőtte ismerősét, hogy a tőle szerzett pénzből fizesse ki adósságát.

A jelenleg 29 esztendős férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság. A vádlott dekoratőrként dolgozott lakóhelyén, de vállalkozásához többször szorult nagyobb összegű kölcsönre. 2009 júliusában egy ismerősétől több mint kétmillió forintot kért kölcsön, fedezetül pedig vállalkozása üzlethelyiségét ajánlotta föl. Amikor egyre inkább úgy tűnt, nem tudja visszafizetni a hitelt, a vádlott elhatározta, egy barátjától szerez pénzt. A vádlott tudta, hogy a bőrkereskedelemmel és bútorgyártással foglalkozó, jómódú vállalkozó gyakran hord magával jelentős mennyiségű készpénzt, ezért Duna-parti nyaralójukhoz csalta, ahol egy kispuskával fejbe lőtte a sértettet, aki azonnal meghalt. Az elkövető elvette az áldozat pénzét, mobiltelefonjait, valamint lakás- és kocsikulcsát, a holttestet pedig egy előre megásott gödörbe temette el. A vádlott, hogy a bűncselekményt leplezze, másnap az áldozat telefonjáról üzeneteket küldött, azt a látszatot keltve, hogy a férfi Romániába utazott üzleti ügyeit intézni. A vádlott ezután egy összegben visszafizette a kölcsönt.

A sértett eltűnése miatt közigazgatási eljárás indult, a holttest helyét végül a vádlott árulta el a hatóságoknak. Hegedűs István tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, ellentétben az elsőfokú bírósággal, nem látta minden kétséget kizáróan bizonyítottnak azt, hogy a vádlott a bűncselekményt előre kitervelte volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!